Újra régi fényében

Búcsúünnepén áldják meg a felújított nagykárolyi Kalazanci Szent József templomot.

Erdély és a Partium egyik legszebb késő barokk temploma újult meg külsejében mindössze egy év alatt. A Kalazanci Szent József templom, a piaristák egykori plébániatemploma ma is kiemelten fontos a nagykárolyiak számára, akik az elmúlt években aggódva figyelték állagának leromlását. A Szatmári Római Katolikus Püspökség támogatókat keresett a mihamarabbi felújítás érdekében, segítségére pedig Magyarország Kormánya sietett, amely a Bethlen Gábor Alapkezelőn keresztül 60 millió forint vissza nem térítendő támogatást küldött a restaurálásra.

A munkálatokat tavaly augusztus elsején kezdték meg az eredetileg 1769. és 1779. között, Franz Sebastian Rosenstingl bécsi építész tervei alapján, Franz Sieber és fia, Franz Xaver Sieber nagykárolyi építőmesterek irányításával felépült templomon. Sikerült a homlokzatot a díszítőelemekkel, szobrokkal együtt teljesen felújítani, az ablakokat, az elkorhadt faszerkezeteket, a csatornák felett található fakereteket pedig cserélni, a tetőt újrafesteni. Nem maradt más hátra, mint hogy a megszépült templomot búcsúünnepén, vagyis augusztus 25-én, csütörtökön a 18 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében Schönberger Jenő püspök megáldja. Az ünnepi alkalom szónoka Labancz Zsolt piarista tartományfőnök lesz, szeretettel várják a híveket, mindazokat, akik a nagykárolyiak örömében osztoznának.

Advertisements