Színpadon az ember nem szégyenlős

A nagykárolyi Nóném Színtársulat tagjai a vicc kapcsán nem ismernek tréfát. Mint Kovács Péter az Anziksznak elmondta, nagyon elégedettek, nagyon hálásak. A szombati előadásaik kapcsán faggattuk a fiatalembert.

– Milyen érzés volt nónémnek lenni szombaton?

– Kezdjük azt érezni, hogy nem is igazán vagyunk mi »nónémek«. Érezzük a közönség elfogadását és szeretetét. Mint minden színészt – gondolom én -, minket is a publikum visszajelzései éltetnek. Ezek a jelzések háromfélék, és mi mindháromnak nagyon örülünk. Első a nézőszám. Szombaton kétszer is teltház előtt játszhattunk, ami azt hiszem, sokat elárul a nagykárolyi közönség attitűdjéről. Második a taps, amiből mondhatom, kaptunk mindkét előadás alatt. Harmadik az utólagos visszajelzések, amelyek – legalábbis eddig – csak pozitívak. Nem szeretném elbízni magam, sőt, nagyképű sem szeretnék lenni. Annyit nyújtunk, amennyit nyújtani tudunk. Kabarét, komédiát. Viccet, de azt a tőlünk telhető legnagyobb komolysággal. Szeretjük a közönségünket és a legnagyobb jutalom érezni, hogy a közönség talán viszont szeret minket.

A magam részéről még elmondhatom, hogy számomra a próbákon mindig 75%-os a Nóném-érzet. Számomra kell a közönség morajlása, tapsa, nevetése, hogy ez az érzés – és a játékba vitt lendület – 100%-os legyen. De azt hiszem, ezt a többi tagunk is elmondhatja magáról.

– Elégedettek vagytok magatokkal?

– Úgy gondolom, most dolgoztunk a legprecízebben, a legfolyékonyabban. Természetesen a színpadról mindenki a bakijait sorolva jött le, nem is vagyunk maradéktalanul elégedettek. Mondjuk úgy, most vagyunk mégis a legelégedettebbek.

– Édesapáddal álltál a világot jelentő deszkán. Immár tapasztatként. Elhalmoztad előtte hasznos tanácsokkal?

– Elmondtam neki, ami el tudtam. De ugyanezt megtette mindenki. A Nónémnek egyedi dinamikája van: jelenleg hat rendezőnk és ugyanennyi dramaturgunk, kellékesünk és díszlettervezőnk van. 🙂 Mindent megtárgyalunk és egymást rendezzük. Egyszóval közös a munka, az ötletek, a tanácsok is mind a közösbe kerülnek.

Számomra külön élmény volt édesapámmal játszani, de felkészülni is. A nap legkülönbözőbb óráiban álltunk le egymásnak felmondani a szövegünket. Különben úgy ő, mint a másik új tagunk, Ráp Regina nagyon hamar belejött a játékba, érezte a színpadot és a lámpaláz miatt sem kellett senkinél aggódni.

– Ismét félpucéran igyekeztél a hölgyek kedvére tenni. Kinek az ötlete volt, hogy pont azt a kabarét adjátok elő ismét?

– Kinek az ötlete volt? Azt hiszem, egy nézői visszajelzés nyomán jött az ötlet, hogy – szerintünk legalábbis – legsikeresebb darabunkat még egyszer előadjuk, kvázi azok számára, akiknek nem sikerült eljutniuk az előző előadásunkra.

Félpucérságról szólva: kérem, a darab megkövetelte. 🙂 Színpadon az ember nem szégyenlős. Természetesen nem mondom, hogy nem élveztem, ez a kedvenc szerepem, ezt játszom a legszívesebben.

– Mivel készültök, mi lesz legközelebb, mikor lesztek ismét?

– Vannak tervek (nálunk mindig vannak tervek, a kreativitás állandóan forrponton van). Farsangi haknitól Best of Nónémen keresztül egy komolyabb vígjátékig több dologban is gondolkodunk. Nem szeretnék nyilatkozni erről, annyit ígérhetek, hogy nem tűnünk el. Újabb kabaré valószínűleg nem lesz, három ilyen előadásunk volt már, ez a műfaj kifutotta magát. Esetlegesen egy válogatás a legjobbakból még belefér. Meglátjuk. Közönségigény után is igyekszünk irányozni magunkat. Sőt, javaslatokat is elfogadunk. Tessék nekünk bátran írni, elolvassuk, megfontoljuk!

2

Advertisements