Egyelőre nem lesz ünnep lesz március 15-e

Elfogadta a román szenátus közigazgatási szakbizottsága hétfőn a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) azt a törvénytervezetét, amely március 15-ét a romániai magyarság hivatalos ünnepévé nyilvánítaná – közölte hétfőn a Digi24.ro hírtelevízió.

A hírt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is megerősítette. Az RMDSZ március 15-én nyújtotta be a jogszabálytervezetet. A hírtelevízió szerint ennek a döntésnek köze lehet a román kormányválság miatt zajló tárgyalásokhoz. Azt feltételezik, a román szociálliberális koalíció ezzel a gesztussal próbálja elnyerni az RMDSZ támogatását a Sorin Grindeanu miniszterelnök megbuktatásához.

A tervezet lehetővé tenné a magyarlakta települések, valamint a megyék önkormányzatai és intézményei számára, hogy ünnepségeket szervezzenek ezen a napon és ezek költségét az általuk kezelt költségvetésből fedezzék. A romániai munkáltatóknak kérésre szabadnapot kellene biztosítaniuk március 15-én magyar alkalmazottaiknak, a magyarság ünnepéről pedig különkiadásokban számolhatna be a román közszolgálati televízió és rádió.

Kelemen Hunor újságíróknak a parlamentben elmondta: ez a tervezet már egy ideje a parlament napirendjén szerepel, akárcsak más hasonló, a szövetség által beterjesztett törvénykezdeményezés. Hangsúlyozta, ezeket az RMDSZ és a szociálliberális kormánykoalíció közötti, mintegy öt hónapja létező parlamenti együttműködési megállapodás értelmében kellene elfogadnia a törvényhozói testületnek. Kelemen Hunor cáfolta, hogy a hétfői szakbizottsági szavazásnak köze lenne a kormányválság körüli tárgyalásokhoz.

A közigazgatási szakbizottság döntése után az RMDSZ tervezetéről várhatóan a szenátus egésze fog szavazni.

Forrás: MTI

Frissítés

Levették a szenátus keddi ülésének napirendjéről azt a törvénytervezetet, amely hivatalos ünneppé nyilvánítaná március 15-ét – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es szenátor.

Mint mondta, a szociáldemokrata frakció részéről érkezett a javaslat, amely előtt értetlenül állnak, annál is inkább, hogy előző nap ellenszavazat nélkül fogadta el a szakbizottság a tervezetet. Arra a kérdésre, hogy mi változott ez ügyben hétfő délután óta, az RMDSZ-es szenátor úgy válaszolt: „Nem tudom, mi történt, kérdezzék a kollégákat”.

Az RMDSZ tervezete kapcsán Cseke azt mondta, több éve érvényben van Romániában két hasonló törvény – a tatár és a roma közösség napjáról szóló jogszabályok -, amelyeket mindössze a dátum és néhány fogalom különbözteti meg a szövetség március 15-ét hivatalos ünneppé nyilvánító tervezetétől.

Arra a kérdésre, hogy mindezek fényében veszélyben van-e az RMDSZ és a koalíciós pártok közötti parlamenti együttműködési megállapodás, Cseke úgy válaszolt: „Ezt majd a parlamenti frakciók döntik el”.

Forrás: AGERPRES

Advertisements