Új évad kezdődik

Megszavazta a parlament a Sorin Grindeanu vezette kabinet ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt. A Romániát nem lehet elkobozni. Megvédjük a demokráciát és az állampolgárok szavazatait címet viselő indítványt 241 honatya támogatta, 10-en ellene voksoltak A leadott érvényes voksok száma 251.

Csalódottságának adott hangot Victor Ponta kormányfőtitkár, amiért szociáldemokrata párti kollégái örültek, miután a parlament elfogadta a bizalmatlansági indítványt.

„Azért vagyok csalódott, mert PSD-s kollégákat láttam örvendezni azon, hogy átment a parlamenten a saját kormányuk ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány. Én azt hiszem, a PSD ma veszített, de lehet, hogy Románia nyer. Ki tudja? Lehet, hogy tanulunk mindebből. (…) A miniszterelnök mellett maradok, amíg lesz új kormányfő” – nyilatkozta Ponta a parlamentben.

A pártból való kizárásával kapcsolatban a kormányfőtitkár azt mondta: „Szerintem attól, hogy valaki már nem PSD-tag, nem áll meg az élet. Román vagyok, és mindent megteszek Romániáért”.

A képviselő hozzátette, most minden hatalom Liviu Dragnea kezében összpontosul, és azt a tanácsot adta a PSD elnökének, hogy „jobban használja ki hatalmát, mint az elmúlt hat hónapban tette”.

Sorin Grindeanu leváltott miniszterelnökről annyit mondott Ponta, hogy „nagy potenciál rejlik benne a jövőre nézve”.

Forrás: AGERPRES

Advertisements