Rövidesen: PMN

Az Omega együttes lesz a szatmárnémeti Partiumi Magyar Napok egyik kiemelt fellépője – közölték a szervezők.

A tizenhat éves hagyománnyal rendelkező Partiumi Magyar Napok idén augusztus 20. és 27. között zajlik. A fesztivál záró estjén az Omega lép fel, amelynek frontembere, Kóbor János is jelen volt a sajtótájékoztatón. Elmondta: sokat jelent számukra, hogy tizenegy év után ismét Szatmárnémetiben léphetnek színpadra. Hozzátette, hogy két órás koncertjükön mintegy 30 számot adnak elő.

Stier Péter, a Partiumi Magyar Napok főszervezője közölte, hogy az elmúlt tizenhat évben 121 nagyzenekar lépett fel a fesztiválon. Az idei nyolcnapos programsorozaton mintegy 100 szervező és önkéntes dolgozik, a rendezvény négy helyszínen zajlik, 22 koncert és színházi előadás lesz. A szervezők mintegy 70 ezer látogatóra számítanak.

Szőcs Péter, az Identitás Alapítvány elnöke, a rendezvény társszervezője elmondta, hogy a fesztiválon a kulturális programok is kiemelt fontossággal bírtak, az elmúlt 16 évben 113 színházi előadással, kulturális témájú előadással és kiállítással gazdagodott a szatmári közönség. Az idei programsorozatban hangsúlyos szerepet kap a Szent László-év.

Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere szerint a fesztivál a multikulturalitás jegyében zajlik, így a város valamennyi lakosának szól, a magyarok mellett a német kisebbségnek és a románoknak egyaránt.

Forrás: MTI

Advertisements