Új körforgalom a Szőlő útnál

Még idén lesz Nagykárolynak új körforgalma. A helyhatóság ma megtartott rendes havi közgyűlésén is felmerült a szükségessége a várost kettészelő főút és a Szőlő, illetve a Petőfi Sándor út kereszteződése átalakításának.

A tanácsülés keretében Rakovszki Ferenc, a helyhatóság közbeszerzésekkel foglalkozó igazgatóságának vezetője elmondta, hogy régóta tervezik az új körforgalom elkészíttetését. Mint a mérnökember kifejtette, máshol is lenne szükség hasonlóra, ám egyelőre „csak” az az igen valószínű, hogy a Szőlő és a Petőfi úti kereszteződés elkészül még idén, sőt, akár a közeljövőben.

Ez az új körforgalom nem lesz úgynevezett turbókörforgalom-jellegű, mint a kastély közelében lévő, hanem egysávos. Ugyan látszólag elegendő hely lenne a nagyobb körforgalom kialakítására, ám a szakemberek indokoltabbnak tartják ezt az utóbbi változatot. A főút a Petőfi utca felőli részén lévő áramoszlopok miatt nem férne el a nagyobb közlekedési rotációs csomópont. Ezek elköltöztetése, újak kialakítása vélhetően hosszas és túlságosan költséges eljárás után lenne megvalósítható.

Mivel a kereszteződés nem szabályos alakú, az új körforgalom is elnyúl a Szőlő út felé – magyarázta a szakember. Ugyanakkor a főúton haladóknak is akad „kerülni valójuk”, azaz kénytelenek lesznek csökkenteni a sebességet. A zöldövezetet kell kicsit módosítani a megvalósítás okán, ám a jogszabályok helyi érdekeltség esetén ezt megengedik, azaz törvényi akadálya nincs a körforgalom kialakításának.

Advertisements