A karate egy tinédzser szemével

Hét éve karatézik a nagykárolyi Knecht Patrik. Mint érdeklődésünkre kifejtette, a 3-as iskola sporttermében kedvelte meg ezt a sportágat, mely egyben életfilozófia is. Annak apropóján beszélgettünk vele, hogy immár a második éve érdemesnek találták más nagykárolyi sportolókkal együtt a MOL-ösztöndíjra.

Az előző évben ruházatot vásároltak számára a támogatásból. Nem is akármilyet, hanem olyan márkájút, amilyenre minden fiatal karatéka vágyik. Ennek okán kifejezetten örült neki, és most is boldog, mint minden elismerést, ezt is örömmel fogadta.

A most kezdődő tanévben hetedikes lesz. Patrik jelenleg úgy tervezi, hogy az Elméleti Líceum kémia-biológia szakos diákja lesz, ugyanis a távlati célja az, hogy orvos legyen, vagy legalábbis az egészségüggyel foglalkozzon. És persze a sporttal, ezen belül is a karatéval.

Annak idején szenszei Gyuri és Csaba kezdték oktatni, megmutatni a különféle fogásokat. A későbbiekben a mestere szenszei Ghiță lett, aki egyben a nevelőapja is. A karatéhoz egyébként az édesanyja, illetve a nővére vonzotta. Megszerettették vele. Vivien amúgy éppen a nagy váltásra készül, rövidesen kinő a juniorok közül, és a fiatalok között kell majd helyt állnia, azaz a 18–21 évesek között.

Patriknak is sikerült igen szép eredményeket elérnie. Volt már ezüstérmes korosztályos világbajnokságon, egész pontosan a 10–11 évesek között, de volt a 12–13 évesek között is ezüstérmes, mégpedig mind világkupán, mind Európa-bajnokságon. Sokszoros országos bajnok a kumitéban. Ez a próba a karate küzdelmi ága, amikor valós ellenféllel szemben kell tanúbizonyságot adni a tudásról. Patrik ötödmagával együtt azon Sakura sportklubos versenyzők közzé tartozik, akik tagjai a román válogatottnak – rajta kívül még Knecht Vivien, Mateș Șerban, Ruje Antonio, valamint Medvei Edvin. További tizenhárom „szarkurás” a válogatott gyerek keretének a tagja. (Mint a laikusnak kifejti, ez annyit jelent, hogy a barna övesek már de facto a felnőttekhez tartoznak, míg azok, akik még nem érdemelték ki a barna övet, a gyerekek, azaz tulajdonképpen a kezdők között kapnak helyet.)

A katával szemben – a képzeletbeli ellenfél elleni küzdelem – közelebbinek érzi a kumitét. Mint magyarázza, több szabadsága van, többet mozoghat, tere van az egyéniségnek. Azt azonban hangsúlyozza: nemhogy a kumite a nehezebb, hanem könnyebb a képzeletbeli ellenféllel vívott küzdelemnél. Ebben az esetben nem kell olyannyira ügyelni a formák helyes bemutatására, a tartásra, a technikailag is igen nehezen kivitelezhető mély állásokra. Érzése szerint a kata sokkal összetettebb, viszont ő maga nem szereti, hogy nincs idő a pihenésre, a formagyakorlatok bemutatása folyamatos koncentrációt igényel, ezzel szemben a valós ellenfél olykor hagy időt a levegővételre. Olykor… – mosolyogja el magát. Amúgy a szakurásoknak egyaránt gyakorolniuk kell mindkét küzdelmi típust. Az edzők – azaz Dărăban Gheorghe és Engber Ingrid – ugyanis úgy tartják, hogy az alapra építkezve kell haladni a kiteljesedés felé. És mindkét ágazat ismerete a feltétele ennek a bizonyos haladásnak.

A karatével szerzett tudást a mindennapokban nem használja, legalábbis nem a pajtásak közötti csetepatékban. Maximum egyszer-kétszer fordult elő az – vallja be, ha már nagyon firtatjuk –, hogy jelezte, tudna ő akár verekedni is. Egyébként teljességgel elfogadott, köztudott az, hogy ő karatéka. Olykor persze kérik, mutasson egy-egy fogást, de a másik társuknak is kell mutatnia egy-egy trükköt abból, amiben ő jó. Hogy az ember sportoló – utal rá sejtelmesen –, korántsem jelenti azt, hogy ő lenne az osztályközösség közepe. A lányok sem amiatt érdeklők – mosolyogja el magát.

2

Reklámok