Iohannis kezében Băsescu?!

A 2009-es államelnök-választást kivizsgáló parlamenti bizottság végső jelentése szerint választási csalással segítette hozzá Traian Băsescut egy újabb mandátumhoz az akkori elnöki hivatal és az Emil Boc irányította kormány.

A jelentés értelmében „a két intézmény teljesen összehangoltan járt el, ami azt bizonyítja, hogy tetteiket előre megfontolták, ezek egy jól kigondolt és átfogó terv részét képezték”.

A szerdán elfogadott dokumentum szerint terve megvalósítása érdekében az elnöki hivatal és a kormány „rosszhiszeműen és a törvény semmibevételével járt el”, és tekintetbe véve, hogy mindössze 70 321 szavazatnyi különbség volt a két jelölt között (ami a leadott érvényes voksok 0,68%-át jelentette), tetteikkel befolyásolták a választás eredményét.

A jelentés értelmében felmerül a szervezett bűnözői csoport létrehozásának, hamis okirat kiállításának és hamis vagy hamisított okirat tudatos felhasználásának gyanúja. A bizottságnak azonban nem áll hatáskörében megállapítani valamely személy bűnösségét, csak tényeket rögzít és javaslatokat tesz – mutat rá még a jelentés, hozzátéve: elküldik a dokumentumot az illetékes intézményeknek, hogy döntsenek a további lépésekről.

„Románia elnökén múlik, hogy kérni fogja-e a bűnvádi eljárás elindítását Emil Boc, Vasile Blaga, Gabriel Sandu, Gheorghe Pogea, Elena Gabriela Udrea, Radu Mircea Berceanu, Adriean Videanu és Sorina Luminiţa Plăcintă ellen, akik nem a parlament tagjai jelenleg. A képviselőház döntésén múlik, hogy kéri-e a bűnvádi eljárás elindítását Cătălin Marian Predoiu volt miniszter ellen, aki jelenleg képviselői mandátummal bír” – fogalmaz a jelentés.

Ez ugyanakkor rámutat: a Román Hírszerző Szolgálatnak (SRI) és az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnek (DNA) a választási folyamatba való esetleges beavatkozásával kapcsolatos vádakat nem állt módjában kivizsgálni a testületnek, mivel az érintett intézmények vezetői megtagadták, hogy válaszoljanak a bizottság kérdéseire.

Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyésztől azt kérdezték, ott volt-e Gabriel Oprea lakásán 2009. december 5-én éjszaka, de nem válaszolt a kérdésre, Augustin Lazăr legfőbb ügyésztől pedig az akkori elnökválasztás ügyében indított és közben lezárt nyomozás anyagát kérték, ő azonban nem bocsátotta azt a testület rendelkezésére – áll még a jelentésben.

A vizsgálóbizottság elnöke, Oana Florea szerint emiatt a bizottság jelentése csak részleges.

A testület azért ült össze szerdán, hogy szavazzon a 2009-es államelnök-választással kapcsolatos jelentéséről. A bizottság nemzeti liberális párti tagjai kivonultak az ülésről.

Daniel Fenechiu PNL-s képviselő azzal indokolta a döntést, hogy a testületnek a Szociáldemokrata Párt (PSD) és Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) törvényhozóiból álló többsége nem tett eleget azon kérésüknek, hogy a végső jelentés szövegét pontról pontra tárgyalják meg, a dokumentum elfogadását pedig halasszák csütörtökre, ameddig a PNL képviselői írásban rögzítették volna kifogásaikat.

Forrás: AGERPRES

Reklámok