A tarthatatlan állapotokon változtatni kell

Tény, hogy Nagykároly és vidéke egyik legnagyobb gondja a közutak állapota – fejtette ki Gindele Imre megyei tanácsos. Mint hozzátette, egy hónapja kezd megváltozni a helyzet. Már elfogadható a helyzet a fényi úton, Kaplony fele pedig a napokban kezdődik meg a munkálat.

– Nagyon sokan megkérdezik tőlem, hogy miért is van ez így. Hogyan alakulhatott ki ez az áldatlan állapot? – mondta a Szatmár megyei önkormányzat döntéseit meghozó testület tagja. – Emlékeztetni szoktam őket. Egyrészt nagyon rossz döntése volt a megyei tanács előző vezetőségének, hogy a megyei utak felújítását egy csomagba írta ki. A közbeszerzési eljárást persze törvényesen megóvhatták a résztvevő vállalkozások. Mindez egy hosszas, nehezen átlátható jogi procedúrát vont maga után. Ami évekig is elhúzódhatott, s ennek voltunk mi is szenvedői. Ez lenne ugye az egyik tényező. A másikat is ki kell mondani: a korábbi vezetőség számára Nagykároly és vidéke nem volt prioritás. Emlékszem, hogy az egyik román nyelvű megyei lapban el is dicsekedték, hol aszfaltoztattak. Egy megyetérképpel illusztrálták mindezt. Nagykároly és vidékén szinte teljes egészében piros vonalakat láthattunk, míg a megye másik végén zöldeket. Értelemszerűen a zölddel az elvégzett munkálatokat jelezték, a pirossal pedig a valamiért hátrasoroltakat. Ők maguk mondták el, dicsekedték el ezt! Ezek tények, ezeket nem kell félremagyarázni.

– Az egyértelmű, hogy az út, amin jársz, az kopik, azt karban kell tartani. Hát az udvaron lévő járdát is karbantartja a gondos gazda. No, de mi ezt éveken keresztül a fenti okok miatt nem végezhettük el, elfogadhatatlan körülmények alakultak ki. Aminek mindannyian szenvedői vagyunk. Remélem, hogy lassacskán normalizálódik a helyzet, és mifelénk is járhatók lesznek az utak. Megyei tanácsosként sokszor igyekeztem a helyzet tarthatatlanságát szemléltetni azzal, hogy a Mezőfény határában lévő üzem és Nagykároly között húzódó pár kilométeres útszakaszon jobban kellett ügyelniük a termékekre a szállítóknak, mint onnét egészen az Atlanti-óceánig. Ez mégiscsak tarthatatlan, ezen mindenképpen változtatni kell! Anélkül csak üres szólam az, hogy támogatjuk a helyit, a vállalkozásokat, a munkahelyteremtőt – nyilatkozta az Anziksz megkeresésére Gindele Imre megyei tanácsos.

a  (2).JPG

Reklámok