Feledhetetlen koncert

Hatalmas szeretettel fogadta ma este a nagykárolyi közönség Oszvald Marika Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznőt, operetténekest, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Színültig megtelt a Szent László Közösségi Ház díszterme, mi több, pótszékre is szükség volt.

Az elismert művésznő társaságában Nagy Kira és Biri Gergely, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház művészpárja kényeztette a publikumot – nem is akárhogyan, az ő előadásukat is hosszas tapssal jutalmazta a nagyérdemű.

2

Morgolódás

Sajnálatos intermezzója is akadt az előadásnak. E sorok szerzője vélhetően túl látványosan videózott, amit sérelmezett is a művésznő. Mégpedig a kétszázhetven főnyi közönség előtt… (S nem diszkréten, ahogy az talán elvárható lenne.) Minden bizonnyal azt gondolta, hogy a produkció egészét rögzítem, s ennek okán érezte fontosnak jelezni, ő ezt nem veszi jó néven. Nos, a fellépés előtt megkérdeztem a közönségszervezőt, szabad-e filmeznem. Igenlő volt a válasz, ennek megfelelően igyekeztem a legkevesebb zavarás mellett rögzíteni is legalább egy dalt (azt a teljes egészében, s ehhez illesztettem volna be pár kockát a közönségről stb.).

A lényeg tehát, hogy kellemetlen, mondhatom: kínos helyzetbe kerültem.

Igen, a számos hibám egyike az, hogy túl sok nyersanyagot készítek. S talán nem is szerencsés rögzíteni azt, amint valaki az előadás hevében énekel, tapsol, netán úgy cselekszik, amit máskor nem tenne meg. Persze igyekszem az esetlegesen kínos képkockákat kivágni, ám minden bizonnyal akad olyan, amelynek a megjelenéséhez nem járulna hozzá az azon szereplő.

Eleve már az nehéz kérdés, hogy szabad-e, ildomos-e valakit egy előadás közben filmezni. Hiszen az illető azért fizetett, hogy élvezze a produkciót, hogy jól érezze magát, s semmiképpen sem azért, hogy a későbbiekben szerepeljen valahol. Azt pedig nem lehet kivitelezni, hogy mindenkit megkérdezzek, hozzájárul-e ahhoz, hogy megjelentessem azt a felvételt, amin ő is rajta van.

Mindezek ellenére kell, és szokás is kisfilmekkel megpróbálni érzékeltetni az adott eseményt hangulatát. Ha egyébért nem, hát azért, hogy a következőn még többen legyenek…

Pár éve Zoltán Erika egyik táncosa fenyegetett meg, hogy ő bizony megver, ha nem hagyom abba a fényképkészítést. Az eset előzménye, hogy a koncert derekán már túljutottunk, s bizony a városnapi kánikulában megizzadt az énekesnő. Nyilvánvalóan nem stúdiókörülményekhez hasonlítható képek készülhettek róla. Hogy ne fotózzak, integetéssel jelezte, később integetett a táncosa is. Én nem értettem, így fajult odáig a helyzet, hogy elhangzott a fenyegetés. Természetesen abbahagytam a fotózást. (De nem ijedtem meg – illetve egész pontosan annyira meglepődtem a képtelen helyzeten, hogy sehogyan sem reagáltam.)

Ma este szintén így tettem. Mármint, miután másodszor is nyilvánosan szólt a művésznő (az elsőt nem vettem komolyan, amolyan feszültségoldó hatásfokozódónak gondoltam; a művész összekacsint a publikummal a fotós ellenében, van ilyen…), abbahagytam a fellépés rögzítését. Ezúton is köszönetet mondok azért, hogy tettlegességgel nem fenyegettek meg. Ám kérem, hogy hasonló esetben tisztázzák, szabad-e vagy sem részlegesen rögzíteni az előadást. És az is jó lenne, ha valaki az esetleges „játékszabályokhoz” mégsem tartja magát (például netán előadás közben használ vakut – amit amúgy én sohasem teszek –), akkor is ildomosabb diszkréten szólni, s nem a közönség előtt „megszégyeníteni”. Így olyan keserű szájízzel értem haza. S talán a művésznőnek sem az a célja, hogy a kisvárosi firkászokat hozza kellemetlen helyzetbe több száz ember előtt.

Tisztelettel,

Megyeri Tamás Róbert

Reklámok