Infólabor a következő cél

– Többször is találkoztam már Potápi államtitkár úrral, és érzem azt, hogy személyes ügyének is az iskolánk fejlődését. Bízik ebben az intézményben. Az utóbbi három évben folyamatosan követi azt, amit mi itt teszünk, és megelégedettségét mondta el most is, jónak nevezte ezt az irányt. Ennek én nagyon örülök, hiszen egy olyan ember mondja, akinek van rálátása, aki már valamit látott ebből a Kárpát-medencei szakképzésből – nyilatkozta megkeresésünkre Gindele Imre nagykárolyi iskolaigazgató.

Mint beszámoltunk róla, a nagykárolyi Simion Bărnuțiu Műszaki Líceumban az utóbbi két év alatt 12,5 millió forint értékben segítette a magyar kormány a szakképzést a 2015 a külhoni magyar szakképzés éve program keretében. Első körben 5 millió forintból egy lakatosműhelyt szereltek fel, idén pedig 7,5 millió forint értékben a tanulók jogosítványhoz való jutását segítő KRESZ-oktatóterem berendezéséhez nyújtottak támogatást.

Az igazgató ennek kapcsán elmondta: – Nagyon jó, hogy Magyarország fontosnak érzi a szakoktatás támogatását. De erre igény van Romániában is. Hiszen lassan közhely, hogy semmilyen szakember nincs már ebben az országban. Ennek értelmében abszolút helyénvaló ez a mi törekvésünk, hogy igyekszünk megoldani a hiányt, hogy próbálunk szakmunkást képezni.

Beszámolt arról is: – Magyarország kormánya a jövőben is támogatni akarja a határon túli szakképzést. Az államtitkár úr biztosított arról, hogy támogat minket egy következő projekt esetében is. A terveink már meg is vannak. Szeretnénk jövőre felújítani az iskola informatikai szaktermét. Új számítógépekre és új felszerelésre van szükségünk. Mindezt azért, mert nagyon fontos a mai szakember számára az informatikai kompetenciák elsajátítása. Gondolok itt például a CNC-esztergályosokra, de az autószerelőkre is, hiszen minden diagnosztikai munkálatot már a komputer segítségével végeznek el… Tehát nem tudok ma egy szakembert a piacra tenni – már elnézést a kifejezésért! –, számítógép-felhasználói ismeretek nélkül. Mindezt pedig nem tudom biztosítani kizárólag korszerű, nagy teljesítményű felszerelésekkel. Ez a következő célunk. Nyilván nem azt akarom ezzel mondani, hogy jelenleg nincs informatikai gépparkja az iskolának. Van, ám az már elöregedett… Egyszerűen nekünk olyan feltételeket kell ezen a téren is biztosítanunk, amilyenek már adottak a munkahelyeken. Csak akkor lehet arra esély, hogy olyan tanulók hagyják el az intézményünket, akik majd megállják a helyüket a munkahelyeiken.

Reklámok