Bernarda Alba házával startolnak

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata 2017–2018-as színházi évadának első bemutatójaként a Federico García Lorca Bernarda Alba háza című előadását láthatják a nézők Sorin Militaru rendezésében.

a (3)

„A darabot Sorin, a rendező ajánlotta, én pedig örömmel fogadtam a felvetést, mivel a társulatban sok kiváló színésznő dolgozik. Számukra kínál remek játéklehetőséget ez a rendkívül jelentős Lorca-darab, mely a női sors – nagyon másként, de napjainkban is érvényes – kiszolgáltatottságára is rávilágít, egy férfiközpontú, férfiak uralta világban. Nagy bátorság ugyanakkor műsorra tűzni ezt a darabot, mert napjainkra vetítve az üzenetét, átgondolásra szorul az aktualitása. Úgy vélem, az előadás erős képeinek, költőiségének, hangulati erejének köszönhetően a rendező érvényes kulcsot talált a darabhoz. Külön öröm számomra, hogy a munkát jelentős vendégművészek segítették: a címszerepet játszó Tóth Tünde, kiváló nagyváradi színésznő, András Lóránd koreográfus, aki korábban flamenco-workshopot is tartott már a társulatunk művészeinek, illetve Márton Erika jelmeztervező, aki lassan már visszatérő vendégnek számít Szatmáron.” – nyilatkozta Bessenyei Gedő István társulatigazgató, az előadás dramaturgja.

Képzeljünk el egy pletykaéhes Andalúz falut, ahol a tradíció erejénél csak egy dolog lehet fontosabb: hogy mit gondolnak rólunk mások… Ilyen közegben él Bernarda Alba, öt – jócskán eladósorban lévő – lányával, háborodott édesanyjával, és két szolgálójával.

Férje halála után Bernarda, az ősi szokásoknak megfelelően, a gyász börtönévé változtatja a családi házat. Nyolc évnyi rabságra ítélt lányai szinte csak az ablakréseken át, és a szolgálók pletykáin keresztül érintkezhetnek a külvilággal, melytől anyjuk rettegve félti őket, és amely a testi és lelki szerelem lehetőségével csábítja a nővéreket.

A ház környékén ólálkodó férfiak látványa újra meg újra felébreszti bennük az elfojtott vágyakat…

„Érzed ezt a csendet? Pedig minden szobában vihar dúl. Ha kitör, mindannyiunkat elsöpör…”

Az előadás szereplői: Tóth Tünde m. v., László Zita, Rappert-Vencz Stella, Bogár Barbara, Bándi Johanna, Kovács Nikolett, Keresztes Ágnes, Méhes Kati, Gál Ágnes, Moldován Blanka, Laczkó Tekla, Bodea Tibor, Poszet Nándor, Orbán Zsolt, Frumen Gergő, Varga Sándor. A produkció díszletét Fornvald Gréti tervezte, jelmezei Márton Erika m. v. munkáját dicsérik. A produkció koreográfusa András Lóránt m. v., dramaturgja Bessenyei Gedő István. Az előadás ügyelője és súgója Szabó Ritta.

A Szatmárnémeti Északi Színház nagytermében játszott bemutató előadásra 2017. október 13-án, pénteken, 19 órai kezdettel kerül sor, 14-én, szombaton, illetve 15-én, vasárnap 19 órai kezdettel pedig a Diószeghy Iván- és a Nyiredi Piroska-bérletek tulajdonosai is megtekinthetik a produkciót. Jegyek, korlátozott számban, a színház Horea úti jegypénztárában válthatók hétköznap 10 és 17 óra között, vagy előadás előtt egy órával; bővebb információkért a 0261-712106-os telefonszámon vagy a szervezes@harag.eu e-mail-címen lehet érdeklődni.

Az előadást román felirattal játssza a társulat.

A Harag György Társulat PR-irodája

a (2)

Reklámok