Marchiş Otilia és Ady Endre

Neves egyházi és világi meghívottak osztoznak majd a nagykárolyiak ünnepében. Mint ismeretes, rövidesen, november 18-án kora délután felavatják Otilia Marchiș és Ady Endre egészalakos szoborpárját.

Az alkalmon előreláthatóan jelen lesz Csűry István református püspök és Virgli Bercea görögkatolikus püspök. Szili Katalin magyarországi miniszterelnöki megbízott, Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.

A károlyi rendezvény része az Ady Endre születésének 140. évfordulója alkalmából szervezett főhajtásoknak.

A megemlékezéssorozat 2017. november 16-án, csütörtökön délben a költő egyik legjobb román fordítója: a szatmári Gabriel Georgescu lakóházát jelölő emléktábla leleplezésével indul, majd ünnepi nyitányként este 7 órakor a Szatmárnémeti Római Katolikus Püspöki Palota dísztermében Havas Judit budapesti előadóművész „Intés az őrzőkhöz” című Ady-estjét tekinthetik meg az érdeklődők.

November 17-én, pénteken délelőtt a Kárpát-medence Mindszent nevet elő-vagy utótagként viselő települései küldötteinek találkozójára kerül sor Szatmárnémetiben a Megyei Múzeum előadótermében, délután pedig ugyanott „Az örök Ady” címmel rendeznek irodalmi tanácskozást. Az aznapi együttlét a délvidéki Összetartozunk Együttes bemutatkozásával ér véget.

Szombaton (november 18-án) a szülőfaluban, Érmindszenten, a mai Adyfalván a XXVIII. alkalommal megtartandó Érmindszenti zarándoklat nevet viselő országhatárokon átívelő Ady-megemlékezés keretében 10 órától a falu református templomában ökumenikus istentisztelet, majd azt követően pedig koszorúzással egybekötött megemlékezés zajlik az emlékmúzeumként működő szülőház és kúria udvarán.

A háromnapos ünnepség Nagykárolyban délután 15 órakor Ady Endre és Marchiş Otilia (Itóka) közös szobrának avatási ünnepségével zárul.

Reklámok