A román királyra emlékeznek

Nagykárolyban, a Károlyi-kastélyban december 6-ai kezdéssel a Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság és Gróf Károlyi Idegenforgalom-népszerűsítő Központ szervezésében emlékkötetben örökíthetjük meg részvétünket annak alkalmából, hogy 96 éves korában elhunyt Mihály volt román király.

A részvétnyilvánító könyvet az év végéig lehet megtalálni a hajdani főúri lakban. A szervezők az Anzikszon keresztül is kérik az érdekelteket, hogy kizárólag a király személyét érintő sorokat rójanak a könyvbe. Korábban ugyanis előfordult, hogy hasonló emlékkiadványba adminisztratív, vagy más nem odaillő mondatokat írtak.

Szintén a december 5-én elhunyt Mihály egykori király emléke előtt adózva december 11-én, hétfőn fotókiállítást nyitnak, melyen az uralkodó életútját lehet megtekinteni. A Karácsonyi koncert keretében egyperces főhajtással tisztelegnek a király előtt.

A volt román király daganatos betegségben és leukémiában szenvedett, Svájcban kezelték, ottani rezidenciáján érte a halál. Ő az utolsó olyan személyiség, aki a második világháború idején államfő volt. A volt király tavaly márciusban súlyos betegségére hivatkozva közölte, hogy „visszavonul a közélettől”, és lányát, Margit „trónörökös hercegnőt” bízta meg, hogy a „korona őreként” képviselje a román királyi családot. Utoljára 2014 novemberében, 93. születésnapján mutatkozott a nyilvánosság előtt.

Bár Mihály korábban sem volt aktív szereplője a román közéletnek, nagy tiszteletnek örvendett az országban, és személyes tekintélye is hozzájárult ahhoz, hogy a királyság eszméje az utóbbi évtizedben egyre népszerűbbé vált Romániában.

A román uralkodókat eddig a Curtea de Argeșen épült 16. századi kolostorban helyezték örök nyugalomra, itt azonban nincs már hely újabb kripták kialakítására, ezért 2009-ben egy új királyi kápolnát építettek a régi templom szomszédságában. Mihály tavaly elhunyt feleségét, Anna volt királynét már itt temették el.

Mihály a Hohenzollern-családból való II. Károly király fia. Gyermekként 1927 és 1930 között, majd 1940 és 1947 között volt Románia uralkodója. Fontos szerepet játszott az 1944. augusztus 23-i fordulatban, amikor a már hadszíntérré vált Románia szakított addigi szövetségeseivel, a tengelyhatalmakkal, és az antifasiszta koalíció oldalára állt át. A kommunisták által elűzött királyi család a 2000-es években költözött vissza Romániába, miután visszaszolgáltatták államosított ingatlanaik jelentős részét.

Hírösszefoglaló – közlemény, MTI

Visszatekintés Mihály király életére

I. Mihály király 2017. december 5-én, 96 éves korában hunyt el svájci rezidenciáján – közölte a királyi ház.

I. Mihály király (1927-1930; 1940-1947) 1921. október 25-én született Sinaián, II. Károly román király és Ilona görög hercegnő fiaként.

Lévén, hogy apja lemondott a trónról, nagyapja, Ferdinánd király halála után hivatalosan már hatévesen az ország uralkodója lett, mivel azonban kiskorú volt, 1927 és 1930 között régensek uralkodtak helyette. Bár előzőleg lemondott a trónról, apja 1930-ban visszatért az országba, és kikiáltotta magát királynak, Mihályt pedig kinevezte Gyulafehérvár nagyvajdájának.

1940. szeptember 5-én II. Károlynak át kellett adnia a hatalmat Ion Antonescunak, egy nappal később pedig az akkor 18 éves Mihályt ültették a trónra.

1944. augusztus 23-án 22 óra 12 perckor Mihály király rádióadásban jelentette be, hogy Románia átáll a tengelyhatalmak oldaláról az Egyesült Nemzetek oldalára. Ezért a tettéért a második világháború lezárulta után az egyik legmagasabb szovjet állami kitüntetést (Pobeda, azaz Győzelem-rend) kapta meg ‘a hitlerista Németországgl való szakításért és az Egyesült Nemzetekhez való csatlakozásért.’

1944 után a király hatásköre Moszkva nyomására fokozatosan csökkent, míg szimbolikussá vált. 1947. december 30-án a kommunista hatalom lemondásra kényszerítette Mihály királyt. 1948-ban családjával együtt el kellett hagynia az országot, majd állampolgárságától és vagyonától is megfosztották.

Mihály 1948. június 10-én kötött házasságot Anna Bourbon-pármai hercegnővel, René Bourbon-pármai herceg és Margit dán királyi hercegnő lányával Athénban. Öt leánygyermekük született: Margit (1949), Ilona (1950), Irén (1953), Zsófia (1957) és Mária (1964).

A család egy ideig Firenzében élt, Mihály édesanyjának rezidenciáján. 1949-ben a király és felesége Svájcba, 1950-ben Nagy-Britanniába, majd 1956-ban ismét Svájcba költözött. 2004-től a svájci Aubonne településen éltek.

1992 áprilisában Mihály király és családja 44 év után először töltötte Romániában a húsvéti ünnepeket. Meglátogatta a putnai kolostort és Bukarestben is tett egy magánlátogatást. Később többször megjelent a nyilvánosság előtt a bukaresti Erzsébet-palotában vagy a soborsini királyi palotában.

1997. februárjában kormányhatározatban vonták vissza azt az 1948-as rendeletet, amely megfosztotta a királyt román állampolgárságától, így Mihály ismét az ország állampolgára lett.

2007. decemberében a király elsőszülött lányát, Margit hercegnőt jelölte ki utódjául Románia királyi házának élére.

2016 márciusában bejelentették, hogy a leukémiában és rákban szenvedő Mihály király visszavonul a közélettől.

2017. október 25-én töltötte be életének 96. évét. November 6-án Margit hercegnő és férje, Radu herceg közölte, hogy Mihály király állapota súlyosbodott. November 7-én József, Nyugat- és Dél-Európa érseke meggyóntatta és megáldoztatta a volt uralkodót.

Mihály román király kedden, december 5-én 13 órakor hunyt el svájci rezidenciáján.

Forrás: AGERPRES

Reklámok