Változott az állatorvos-törvény

Magyar Lóránd parlamenti képviselő szerint több szempontból is aggályosak a változtatások.

Módosításon esett át az állatorvosok munkáját, a hozzájuk köthető tevékenységi köröket szabályozó törvény. A legtöbb esetben megengedőbb, lazább lett a jogszabály, emiatt pedig többen is potenciális veszélyekre hívják fel a figyelmet. Az állatorvosi kamara az alkotmánybíróságon tiltakozik, az RMDSZ-frakció pedig a szakbizottságban és a képviselőházban is a módosítások ellen szavazott. Vannak, akik az állatoknak szánt gyógyszereket gyártók, illetve forgalmazók lobbiját érzik a változtatások hátterében.

„Az egyik nagy gond, hogy a törvény nem felelősségteljes. A gazda megveheti az oltóanyagokat, szérumokat, pedig azok tárolása igen bonyolult és sok előírásnak kell megfelelni. Állatorvosi asszisztensek is beadhatnák a törvény életbe lépését követően különböző hatóanyagokat – olyanokat is, amelyek veszélyt hordozhatnak magukban – pedig nincs ehhez megfelelő képesítésük” – magyarázza az állatorvosi végzettséggel rendelkező parlamenti képviselő, Magyar Lóránd.

Magyar szerint a könnyített törvénykezésnek köszönhetően elszabadulhat az antibiotikum-használat is, továbbá, ha azt nem az állatorvos adagolja, akkor megtörténhet, hogy forgalomba kerülhet antibiotikummal „dúsított” hús vagy mondjuk tej – ha a gazda nem várja meg, hogy a kezelés után az teljesen kiürüljön az állat szervezetéből.

„A helyzet amúgy is aggasztó, hiszen az EU-ban Románia az egyik olyan vezető ország, ahol sok antibiotikumot lehet kimutatni a forgalomba hozott élelmiszerekből” – mondja a parlamenti képviselő.

Közlemény