A szatmáriak nem most tanulják az együttélés szabályait

Mint közismert, a prefektus a 2017 decemberében megtámadta Szatmárnémeti Helyi Tanácsának a Pirosberek városrész kétnyelvű utcaneveire vonatkozó októberi határozatát. A kormánybiztos jelezte, hogy bár az intézmény mélyen együtt érez az érintett lakosokkal, mivel az önkormányzat megoldási javaslata több törvénycikkely betartását is figyelmen kívül hagyja, ezért kifogást emel ellene. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Szatmár Megyei Szervezete mély megdöbbenéssel értesült Szatmár megye prefektusának álláspontjáról.

Tekintettel arra, hogy az érintettek – a lakosokon kívül ide értve a látogatókat, vállalkozásokat, postai- és futárszolgálatokat is – továbbra is a villanyoszlopok számozása alapján tájékozódnak, továbbá még a sürgősségi egységek is folyamatosan nehézségekbe ütköznek valahányszor a városrészben van szükség a beavatkozásukra, érthetetlen számunkra, hogy a kormányhivatal ezzel a lépésével miért akadályozza a szatmári polgárok érdekeinek érvényesülését.

A prefektus a kisebbségi jogokra vonatkozó törvénycikkelyeket is kiemeli, amelyek szerint egy olyan településen, ahol bármely kisebbség 20%-nál nagyobb fel kell tüntetni a település, valamint az intézmények nevét a kisebbség nyelvén is. Ebből kiindulva teljesen egyértelmű, hogy a prefektus etnikai porondra tereli a pirosbereki utcanévtáblák ügyét. Igaz ugyan, hogy a törvény ugyan csupán a kötelező kisebbségi rendelkezéseket írja elő, ugyanakkor nem is tiltja azt, hogy az utcák neveit két- vagy akár több nyelven is feltüntessék az önkormányzatok. Figyelembe véve, hogy egyetlen olyan jogszabály sincs, ami kötelezné az önkormányzatokat arra, hogy kizárólag az állam nyelvén tüntesse fel az utcák nevét, a joggyakorlat szerint ezt megengedő, az álláspontunkat alátámasztó szabályozásnak kell tekintsük. Azáltal pedig, hogy a helységnévtábla és intézmények felirata mellett kétnyelvű utcanévtáblák is szerepelnek, nem törvényszegésről, hanem a Szatmárnémetiben élő etnikai közösségek érdekképviseletéről lehet és érdemes beszélni.

A napnál is világosabban látszik, hogy a kormányhivatal vezetője ugyanabból a kottából játszik, mint a Maros megyei társa, aki a marosvásárhelyi utcanévtáblák ügyében szinte szó szerint ezeket a kifogásokat fogalmazta meg.

Valljuk: a szatmáriak nem most tanulják az együttélés szabályait! Ennek szellemében a helyi önkormányzatnak az a kötelessége, hogy minden körülmények között a román, a magyar, roma, német és egyéb etnikumú lakosainak érdekeit egyaránt képviselje. Ebben az esetben pedig a lassan egy évtizede folyó, minden etnikumot egyformán érintő Pirosberek-ügy sürgős megoldást igényel!

Az RMDSZ Szatmár Megyei Szervezete élesen elhatárolódik a szándékosan keltett etnikai feszültségektől és értékeli Kereskényi Gábor polgármester és a helyi önkormányzat igyekezetét, hogy mielőbb megoldja az ügyet. Éppen ezért a végsőkig ki fogunk tartani álláspontunk mellett a közigazgatási bíróságon, és mindent el fogunk követni azért, hogy igazságunkat ne csak a bíróságon képviseljük, de kellően erős hangot is adjunk neki a hazai és nemzetközi nyilvánosság előtt.

Európai uniós országként, úgy a helyi, mint a kormányképviseleteknek kötelességük felzárkózni és a polgárok jogait tisztelni, igényeiket pedig meghallgatni és képviselni. Mindenki nyelvén szólni: igényesen, helyesen, tisztelettel.

1

Pataki Csaba,
az RMDSZ Szatmár Megyei Szervezetének elnöke
Szatmárnémeti, 2018. január 7.

Reklámok