A jó borról is kell beszélni

A tizenhatodik alkalommal tartanak borversenyt Kálmándon. A helyiek közül a környező településekről is szép számban érkeztek borászok, talán annak tudható ez be, hogy a neves zsűri a pontozáson túl értékeli is a borokat. Elmondják, melyiknek mi az erőssége, avagy miben kellett volna jobban ügyelni.

Az alábbi mozgóképes összeállításunkban Sütő Imre borász, a település polgármestere ismerteti a borversenyt, illetőleg a végén egy másik aranyérmes bor gazdája, Ritli Antal mesél.

Az eredményekkel később visszatérünk. Hiszen a verseny még zajlik, s nemsokára vacsorával és nótázással folytatódik a Kálmándi Borverseny.