Nagykároly idei esztendője számokban

Közel 40 millió lejesre becsülik Nagykároly idei költségvetését. Ebből 4,2 millió lejnyit tudnak a büdzsétervezet szerint beruházásra szánni.

A Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal közösségi felületén megjelent tervezet értelmében egész pontosan 39,829 millió lejesre saccolják a város 2018-as költségvetését, ebből az összegből 25,588 milliónyira becsülik a saját jövedelmet. Azaz a városi kasszába megközelítőleg ekkora összeg érkezhet a helyi adókból, illetékekből, valamint egyéb juttatásokból.

Az előző évben 59,17 millió lejes volt a költségvetés tervezete, s végül 58,312 milliót sikerült megvalósítani. A két év büdzséi közötti különbség abból adódik, hogy ettől az évtől a tanügyi intézmények költségvetése nem szerepel a helyi költségvetésekben. Eddig mint célirányos pénzek jelentek meg, azaz a helyi tanácsnak eddig sem volt beleszólása, miként használják fel az országos kasszából érkező pénzeket a különféle alárendelt intézmények, mindösszesen jelképesen is utalták ide a szaktárcától. A hatályos rendelkezések szerint 2018-tól ezeket az összegeket a megyei tanfelügyelősségek adják oda az oktatásügyi intézményeknek.

Az idei költségvetésből majd’ 33 millió a működtetésre szánnak, míg közel 7-et a befektetésekre. Utóbbi 48 alegységre van csoportosítva. 4,2-t saját erőforrásból történő befektetésként tervez a városvezetőség, 2,6 milliót önrészként használnának fel a különböző projektekhez, míg kis híján 1,5-öt a négy tízemeletes nagykárolyi tömbház hőszigeteléséhez biztosítanak önrészként.

A költségvetés tervezetét természetesen a Nagykárolyi Helyi Tanács elé fogják terjeszteni. A korábbi években rendre egy tanácstag kivételével a testület mindahány tagja megszavazta azt.

Forrás: Opinie de Carei

Reklámok