Holnap Nagykárolyban, szombaton Szatmárnémetiben

Értékes nyereményekkel és számos meglepetéssel várják február 22-én, csütörtök délután a nagykárolyiakat és a vidékbelieket a „polipolosok” a Nagykárolyi Kulturális Központ Deák Endre-termébe. 6 órai kezdéssel télűző estet tartanak. Teszik ezt annak a jegyében, hogy a Polipol Mobila egy nagy, több száz fős család.

Az télűző est során maszkot fognak készíteni, de arcfestésre is lesz lehetőség. Többféle kézműves aktivitásban is részt lehet venni, továbbá festés és agyagmodellezés is lesz. A rendezvény tematikája a tél elűzése. Lesz photobooth is. Minden résztvevő lefényképezheti a maszkját. És persze díjak is lesznek. A legszebb maszkokat jutalmazzuk, egész pontosan a legszebb hármat. A sorrendet szavazás alapján állapítják meg.

A szervezők arra kérik az érdeklődőket – természetesen nem csak „polipolosokat” várnak, hogy előre jelezzél a részvételi szándékukat. Erre azért van szükség, mert meglepetésekkel készülünk. Ezt telefonon lehet megtenni (0261/805-411) vagy a Facebook-felületükön.

Február 24-én, szombaton 10 órától 16-ig a szatmárnémeti Auchen főbejárata mellett találjuk a mezőfényi telephelyű Polipol Mobila Kft. tájékoztató standját. Elsősorban arról informálnak, hogy milyen munkalehetőségeket kínálnak. Kárpitos, varrónő, asztalos – és számos más is, de ezekről a legcélszerűbb a helyszínen tájékoztatást kérni.

Egyébként azoknak, akik Szatmárnémetiből, vagy a telephelyhez képest több mint 40 kilométerről ingáznának a Polipolhoz, külön munkarendet alakítanak ki. A betanítási időszak alatt egy váltásban kell dolgozniuk.

Persze a Polipol Mobila Kft. a nagykárolyiaknak és vidékbelieknek is kínál a továbbiakban is munkalehetőséget.

Amennyiben arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyen álláslehetőségünk lenne a Polipol csapatában, akkor egész egyszerűen el kell mennünk az üzem telephelyére, s elmondják nekünk. Bizalmasan. Hétfőn és szerdán 10 órától 12-ig nyitott kapuk várják a munkalehetőség iránt érdeklődőket. A portán el kell mondanunk, hogy a lehetőségek érdekelnek. A vállalat szakemberei rövidesen interjút készítenek velünk, illetve lehetőségünk lesz egy felmérő kitöltésére. Rögvest ezután elmondják, milyen munkalehetőséget tudnak nekünk kínálni. Akár két-három napon belül teljes jogú tagjai lehetünk a Polipol Mobila csapatának.

A vállalat amúgy azokat is igyekszik jutalmazni, akik a munkalehetőségről tájékoztatják az ismerőseiket. Szóljon Ön is rokonainak, barátainak, s amennyiben azok Önre hivatkoznak a munkafelvétel alkalmával, és ténylegesen munkába állnak, akkor a Polipol Mobila Kft. 100 lejjel jutalmazza meg. Mindennek az érdekében első lépésben egy kérvényt kell kitölteni, mégpedig vagy személyesen a vállalat telephelyén, vagy e-mailben, vagy facebookon. Amennyiben a jelentkező a munkafelvétel alkalmával igazolja, hogy Ön ajánlotta számára a Polipolt, akkor a vállalat munkatársai felveszik Önnel a kapcsolatot, s a személyi igazolványa felmutatásával megkapja a 100 lejes jutalmat.

De erről, s minden egyébről szívesen tájékoztatják Önt a cariere@polipol.ro e-mail-címen.