Ünnepeljünk együtt!

Március 15-én a közelben, Szatmárnémetiben tartja az RMDSZ az összerdélyi ünnepségét. Ennek okán Nagykárolyban egy nappal később, 16-án, pénteken gyűlünk össze, hogy főt hajtsunk az 1848–49-es forradalom és szabadságharc részvevői előtt. Kovács Jenő, a nagykárolyi RMDSZ elnöke ezúton is kéri a nagykárolyiakat, hogy jöjjenek, és ünnepeljünk közösen, méltósággal.

Az RMDSZ központi rendezvénye ez alkalommal Szatmárnémetiben lesz. Ezért muszáj volt halasztanunk, s 16-ára, péntekre toljuk az itteni ünnepséget. Ezért elnézést kérek azoktól, akik ezt nehezményezik. Nem akartam, akartunk ugyanakkor ünnepséget tartani, amikor Szatmárnémetiben. Főleg azért nem, mert nagyon szép főhajtást tartanak ott. Széchenyi Istvánnak állítanak szobrot – ennek örülhetünk. Akinek van lehetősége, jöjjön el oda. Persze tisztelettel kérek mindenkit arra is, hogy a mi, a pénteki rendezvényünkre is látogassanak el. 4 órai kezdéssel a Petőfi Sándor szobor előtt lesz koszorúzással egybekötött főhajtás, majd 5-től a Nagykárolyi Városi Színházban ünnepi műsor.

 

Március 16-án tehát 16 órai kezdéssel Petőfi Sándor mellszobra előtt tartják a nagykárolyi főhajtást. Az alkalmon a Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum diákjai fognak versmondással szolgálni – tudtuk meg Hágó Attila Nándor választmányi tagtól. Kovács Jenő, a város RMDSZ elnöke mond ünnepi köszöntőt, majd Gnándt Zoltán szaktanfelügyelő, a Hám János Római Katolikus Líceum történelem szakos tanára mondja az ünnepi beszédet. 17 órai kezdéssel a városi színházban ünnepi előadást mutatnak be a Nagykárolyi Kulturális Központ magyar tagozatos amatőr színjátszócsoportjának tanítványai, a felkészítőjük: Szolomájer Tímea.

Idén is megkoszorúzzák helyiek a nagykárolyi ’48-asok síremlékeit. Mint Hágó Nándor Attila elmondta, 14 órai kezdéssel a református, illetve a Mesterrészi temetőben keresik fel jeles eleink sírhantjait. Annak a főhajtásnak a szervezője a Történelmi Vitézi Rend nagykárolyi székkapitánysága, a Kaffka Margit Művelődési Társaság, valamint a nagykárolyi MIK.