Bizakodásom, reménykedésem

Százhetven éve egy olyan forradalom, majd szabadságharc lángolt fel, mely mind a mai napig viszonyítási alap. Ott álltunk ma Petőfi Sándor mellszobra előtt, s tavaly Ady Endrének állítottak – pár tíz méterrel odébb – egészalakos szobrot.

Petőfi után akkora űr maradt a gondolkodásunkban, hogy abba jó pár évtizeddel később Ady Endre tudott igazán új szemléletet vinni. Előbbi észrevetette a jót a népiben, míg a Nagykárolyban is tanuló Ady rámutatott arra, hogy ennek is hozzá kell igazodnia a nagyvilághoz, különben lemarad. De úgy kell ezt tennie, hogy közben ne feledjük az értékeinket.

Ez a vidék sem engedett abból a bizonyos ’48-ból – példamutatón harcoltak a nagykárolyiak is! –, mindazonáltal akkor virágzott igazán ez a város, miután megtörtént a kiegyezés. Nagykároly arculatának mind a mai napig meghatározó épületei bő száz évvel ezelőtt születtek meg, nyerték el a mai alakjukat. Békés időszakot élünk! Persze sok a csatározás – hosszú évek óta nem lehet már követni, hogy a törvényhozók miképpen képzelik el a közjót, s újabban Európa vezetői is mintha ellenünk, európaiak ellen lennének. Azonban a nagyok dolgába nem tudunk beleszólni – néha csak azért szurkolunk, hogy igazán nagy butaságot ne diktáljanak nekünk. Hogy a határ másik oldalán megmaradjanak a helyes úton…

Bízni a jövőben! És tenni is azért. Még Angliában sem könnyű az élet, és olyan nyári esték, mint itt, példának okáért a kastélykertben, a szőlősben nem lehetnek azon a ködös, nyirkos szigeten.

Hangulata van ennek a városnak, ennek a vidéknek! Ez a sajátos légkör pedig annak is köszönhető, hogy volt nekünk Petőfink, és a költeményeinek a lelkülete bennünk dobog. S volt nekünk Adynk, akinek a dohogása is itt van. Észrevesszük azt, ami nem jó. És ebben az esetben keresünk egy új csapást. De a jó, a járt útról nem térünk le! Az újítás álforradalmisága miatt végképp nem.

Szerintem 170 évvel a forradalom kirobbanása után, a szabadságharcunkra emlékezve ezt kell szem előtt tartanunk: becsüljük meg azt a gyönyörű örökséget, ami körbevesz minket. Ne magyarázzuk félre, azokat az eseményeket nem holmi anarchia iránti vágy fakasztotta. Ma, ha lehetőségünk nyílik rá, hozzunk létre valamit, amit majd értékelhetnek az utánunk következők. És élvezzük a mindennapokat, örüljünk a tavasznak.

A mai előadás azonban azt sugallta, hogy magyarnak (hottentottának, értékközpontúnak vagy egyébnek) lenni annyit tesz, hogy bánkódni. Szerintem ezzel szemben inkább annyit tesz, hogy bízni a jövőben. Hogy tudjunk ünnepelni, s ne legyünk ünneprontók.

Megyeri Tamás Róbert

Reklámok