Az az érdekünk, hogy aki teheti, szavazzon

Brém László mezőfényi polgármestert kérdeztük arról, hogy ő buzdítja-e a magyarországi állampolgársággal is rendelkező fényieket arra, hogy szavazzanak. S ha igen, mit mond, melyik elképzelést érdemes – szerinte – támogatniuk a fényieknek.

Érzése szerint mindenképpen élni kell a szavazati joggal. Aki még nem tette meg, az regisztráljon – persze csak abban teheti meg, ha rendelkezik magyarországi állampolgársággal.

Kérdésünkre adott válaszában kiemelte, hogy a magyar állam támogatja az itteni anyanyelvi oktatást. Ugyanakkor számos pályázati lehetőséget biztosít az itteniek, így a mezőfényiek számára is. Már csak ezen gondolatmenet alapján érdekeltek a fényiek abban, hogy kik vezetik az Anyaországot.

Mint mondta, fontosnak tűnik számára, hogy stabil kormánytöbbség vezesse Magyarországot. Ő személy szerint azt is lényegesnek gondolja, hogy folytatódjon a már megkezdett nemzetpolitika. Szorgalmazza továbbá a migráció elleni további kiállást.

Ugyanis úgy gondolja – fejtette ki –, hogy mind nemzeti mivoltunkat, mind az anyanyelvünket, mind a kultúránkat értékek mentén őrizhetjük meg, a megkezdett munka folytatásával.

Reklámok