Mosolyogjanak sokat

Holló Éva Andrea óvodapedagógussal, a mezőteremi óvoda szakemberével beszélgetett Végh Balázs arról, hogy az énekek beépítése a tevékenységbe segíti a mindennapi munkát, és arról is szó esett, mennyire fontos az anyanyelvünkön tanulni.

– Tudósok egy csoportja bebizonyította, hogy minden pedagógus azért választotta ezt a pályát, mert volt legalább egy olyan tanára, akitől félt diákkorában. Önnek vannak hasonló tapasztalatai? Esetleg ellenpéldát tudna mondani?

– Ezek a tudósok érdekes dolgokat szoktak bebizonyítani, amiknek általában az ellenkezője igaz. Úgy gondolom túlzás nélkül állíthatom, hogy én a tanáraim 99%-át kedveltem és felnéztem rájuk. Németi Mária tanítónéni volt az első pedagógus, akinek sokat köszönhetek.

– Miért választotta ezt a pályát, és milyen volt az az út, amely során tanárrá vált?

– Már kisgyerekkoromban sokszor játszottunk óvó- és tanítónéniset. A barátnők, unokatestvérek, akikkel együtt játszottunk – és akik szintén pedagógusokká lettek – úgy emlékeznek vissza, hogy mindig én voltam az óvónéni, vagy tanítónéni a szerepjátékok során. Ám tisztán él emlékeimben egy kép egy újságcikkről, amelyben a Szatmárnémeti Tanítóképző Líceum egyik kitűnő diákjáról olvastam, aki nagyszüleim közelében lakott, ahol a nyarakat töltöttem. Büszke voltam rá és bevallom irigységet is éreztem. Ekkor jöttem rá, hogy én is tanítani fogok. Az akkori diáklány, akire felnéztem, mára már az óvónők és tanítónők szaktanfelügyelője lett. Ő Szejke Ottília.

– Úgy hírlik, a tanári pálya az utóbbi évtizedekben nem igazán népszerű. Azt terjesztik, azoknak való, akik nyugdíjas állásra vágynak, és aránylag alacsony fizetéssel is beérik. Mit gondol, ez a szakma igazából hivatás vagy éppen olyan pénzkeresési lehetőség, mint bármilyen más állás?

– Egyértelműen hivatás.

– A gyerekét szívesen irányítaná a pedagógusi hivatás felé?

– Igen. Annyi szépséget látok ebben a munkában, hogy amennyiben gyermekemet érdekelné a pedagógusi pálya, támogatnám őt. A pálya negatív oldala eltörpül a gyermekek csillogó tekintetének fényében.

– „Ezek a mai gyerekek, bezzeg a mi időnkben!” – halljuk szinte naponta. Valóban más a ma felnövő ifjúság, mint a korábbi nemzedékek? Mi a legjobb bennük?

– Igen, más a mai nemzedék. Más korban élnek, más hatások érik őket, mások az elvárások irányukban. Szomorú azt látni, ahogyan lerövidül és szegényes lesz gyermekkoruk azáltal, hogy a telefonok és számítógépek rabjaivá válnak, és azáltal, hogy sokat követel tőlük az iskola.

– Ha önvizsgálatot tartana, mit emelne ki, mint a legnagyobb szakmai hibáját?

– Papírmunka-gyűlölet!

– Mit tart a legfontosabb pedagógusi erényének?

– Igazi szövetségese, akár „tettestársa” vagyok a csoportomba járó gyerekeknek!

– Milyen saját módszert alkalmaz tantárgya (az Ön által irányított foglalkozás) megkedveltetésére?

– Ritmusos, mozgásos, énekes játékokkal, improvizált, énekelt utasításokkal bármely napszak bármely tevékenységét be lehet vezetni, vagy akár le lehet vezetni.

– Ön szerint mennyire befolyásolhatja egy tanár munkája a tanítványai jövőképét?

– Nagyban befolyásolhatja, mert ha észreveszi, hogy diákja miben jó, és engedi kibontakozni, ellátja jó tanácsokkal, egy-két jó szóval sem fukarkodik, az már elég lehet ahhoz, hogy jövőképe kialakulhasson.

– Tanít más tantárgyat is, mint ami szorosan a szakterületéhez kapcsolódik?

– Egy óvó- vagy tanítónőnek minden a szakterülete kell legyen! A gyermekeket minden érdekli!

– Hogyan lehet a mai gyerekeket fegyelmezni, ha kell-e egyáltalán őket?

– Fegyelmezni kell, csoportszabályokra szükség van, képesnek kell lenni arra, hogy megtaláljuk az egyensúlyt, az aranyközéputat a szabad játék, a szabadon engedés és a kötött, fegyelmezett tevékenységek között.

– „Az élet a legjobb iskola, csak a tandíj magas” – tartják. Mire is készít fel akkor az ingyenes oktatási rendszer?

– A mai oktatási rendszer általános műveltséget ad, valamint nemzeti öntudatot, anyanyelvápolást, hagyományápolást biztosít, amennyiben magyar tannyelvű osztályba járnak gyermekeink!

– Az intézményen kívül, a katedra és a napló nélkül, azaz a hétköznapi életben is pedagógusként viselkedik, vagy el tud vonatkoztatni?

– Többnyire igyekszem elvonatkoztatni, de nem mindig sikerül. Sokszor megkaptam már, hogy: „Most nem az óvodában vagy!”

– Ha van olyan vicces története, amikor azon vette észre magát, hogy egy teljesen hétköznapi élethelyzetben is a pedagógusi szerepből próbál meg megoldani egy problémát, ossza meg velünk!

– Számtalan ilyen eset történik családon belül, de ezeket az emlékeket csak én őrzöm. Helyette inkább elmesélnék egy jegyzetet a „Kisgyermekek nagy aranymondásai” című füzetemből: Csoportszoba, két gyermek köszöntése születésnapjuk alkalmából.

Óvónéni: – Képzeljétek csak gyerekek, Áron és Kristóf egy napon születtek.

(mielőtt tovább mondhattam volna bármit, egy kislány feláll)

Kislány: – Óvónéni, én két napon születtem! 😀

– Milyen jótanáccsal tudna szolgálni a most pályára lépő fiatal pedagógusoknak?

– Azt szeretném üzenni a jövőbeni pedagógusoknak, hogy tanítsák folyamatosan a gyermekeknek az alapvető illemszabályokat, mindemellett mindig legyen egy biztató, jó szavuk hozzájuk és mosolyogjanak sokat!

Kérdések: Végh Balázs

Reklámok