Legjobb tulajdonságuk a tudásvágy

Tóth Márta Ilona tanítónőt, a nagykárolyi 2-es Számú Vasile Lucaciu Általános Iskola oktatóját Végh Balázs kérdezte a szakma rejtelmeiről, és a többi között az is felmerült, hogy akár egy családon belül is több generáció választhatja ezt a szakmát.

– Tudósok egy csoportja bebizonyította, hogy minden pedagógus azért választotta ezt a pályát, mert volt legalább egy olyan tanára, akitől félt diákkorában. Önnek vannak hasonló tapasztalatai? Esetleg ellenpéldát tudna mondani?

– Eddig erről nem olvastam, de ez igaz lehet, mert sajnos én is nagyon féltem egyik iskolai tanáromtól, akit itt nem szeretnék megnevezni. Nagyon csendes, visszafogott gyerek voltam, és mindig meglapultam a padban, nehogy megszólítson, mert féltem tőle. Hangulatember volt, egyszer jókedvű, máskor meg minden semmiségért kiabált. A sors iróniája, hogy később még egy iskolában is tanítottunk. Én eldöntöttem, hogy soha nem leszek ilyen a gyerekekkel, akiket tanítok. Úgy érzem, ez sikerült is…

– Miért választotta ezt a pályát, és milyen volt az az út, amely során tanárrá vált?

– Nem én választottam ezt a szakmát, hanem édesanyám. Ő képesítés nélkül tanított Mezőfényen. Majd később édesapámmal együtt könyvelőségen dolgozott a Nagykárolyi Mezőgazdasági Líceumban. Anyukám eldöntötte, hogy nekem óvónőnek kell tanulnom. Ezért negyedik osztály után román tagozatra íratott, mert itt, Nagykárolyban román képző működött. Nyolcadik után felvételiztem. Nagyon sokat tanultam 5–8. osztályban. Magyar gyerekként sokat készültem, és kilencedikbe 36 helyre harmadikként jutottam be a 100 jelentkező tanulóból. A szüleim nagyon büszkék voltak rám, főleg anyukám. Tizenegyedik után ismét vizsgáztunk és választhattunk, mik szeretnénk lenni: tanítók vagy óvónők. Addig a döntésig mindkét szakra jártunk szakmai gyakorlatra. Engem az iskola vonzott jobban, mert azt konkrétabbnak éreztem. Megtanítod írni, olvasni, számolni a gyerekeket. Nekem ez jobban tetszett. Érettségi után kihelyeztek bennünket; egy magyar tanítói hely volt Meggyesfordulón (Medieș-Râturi), én ezt elfoglaltam. Azóta magyarul tanítok. 2006–2009 között magyarul végeztem el a szatmárnémeti Babeș-Bolyai tanító-óvónői szakot. Hét évig különböző falvakban tanítottam: Józsefháza, Szaniszló, Csomaköz, Csanálos. 1990-ben a forradalom hozta azt a lehetőséget, hogy porfólió alapján Nagykárolyba kerüljek a 3-as Számú Általános Iskolába. Itt 27 évig dolgoztam. A tavaly ősszel váltottam, jelenleg a nagykárolyi 2-es Számú Vasile Lucaciu Általános Iskolában tanítom a Micimackó nevet viselő előkészítő osztályt.

– Úgy hírlik, a tanári pálya az utóbbi évtizedekben nem igazán népszerű. Azt terjesztik, azoknak való, akik nyugdíjas állásra vágynak, és aránylag alacsony fizetéssel is beérik. Mit gondol, ez a szakma igazából hivatás vagy éppen olyan pénzkeresési lehetőség, mint bármilyen más állás?

– Szerintem ez a szakma egy hivatás, csakis teljes odaadással lehet és érdemes csinálni. Ha nem szereted, kiégsz. Így is fennáll a veszélye a kiégésnek. Sok ilyet tapasztaltam. Amikor én így éreztem, mindig próbáltam valamit még pluszba csinálni, például szerepet tanítani vagy kirándulni vinni őket, olyasmit, ami nekem és nekik is tetszik. Örökmozgó vagyok, nem szeretem az unalmas órákat, ezért mindig próbálok valami új dolgot bevinni a tananyagba. A pénz az kell, de ha csak ezért csinálod, inkább válasz más szakmát. Tény az, hogy a kisebbik lányom megközelítőleg annyit keres, mint én 34 munkában eltöltött év után. Magyarországon kisebb létszámú osztályok vannak és nagyon jól működnek, és ott jobb a fizetés is.

– A gyerekét szívesen irányítaná a pedagógusi hivatás felé?

– Hát ez érdekes, mert soha sem akartam a két lányomat erre a pályára irányítani, tudván, hogy kevés gyerek van, és nincs elég tanítói állás. De az én kisebbik lányom, Emőke nem hallgatott rám, tanító lett. Már négy éve Magyarországon, a Vállaji Általános Iskolában dolgozik. Nagyobbik lányom, Orsolya közgazdaság-turizmus szakot végzett Nagyváradon, majd Szatmárnémetiben ő is, míg terhes volt, távoktatáson elvégezte a tanító-óvónői szakot. Jelenleg ő nem ebben a szakmában dolgozik.

– „Ezek a mai gyerekek, bezzeg a mi időnkben!” – halljuk szinte naponta. Valóban más a ma felnövő ifjúság, mint a korábbi nemzedékek? Mi a legjobb bennük?

– Tény és való, hogy ez egy más generáció. Nehezebb velük, meg a szüleikkel is. Sokan azt hiszik, a demokrácia azt teszi lehetővé, hogy mindent meg kell engedni a gyereknek, pedig, ha nincsenek szabályok, nem lehet dolgozni. Kell a szabály, mert másképp nem működik a rendszer. A mostani generáció legjobb tulajdonsága a tudásvágy, persze ez sem jellemző mindenkire. Nagyon értelmesek a mostani gyerekek. Nagyon fel kell készülni, hogy válaszolni tudj minden kérdésükre. Szépek, értelmesek, okosak, ha például a mostani előkészítőseimre is gondolok. Sok olyan dolgot tudnak, amit talán a 12 évvel ezelőtti generációk az ő korukban még nem. A világ változik, ezzel nekünk is lépést kell tartanunk.

– Ha önvizsgálatot tartana, mit emelne ki, mint a legnagyobb szakmai hibáját?

– Ha belegondolok, régen, amikor Nagykárolyba kerültem, nagyon szigorú voltam, sok házi feladatot adtam, mert úgy gondoltam, a gyereknek az a dolga délután, hogy tanuljon. Mikor az én lányaim is odakerültek, hogy tanuljanak, rájöttem, a gyereknek játszani is kell, mert túl gyorsan elmúlik a gyerekkora. Utána már én sem adtam annyi házit, tudjon játszani is az a gyerek.

– Mit tart a legfontosabb pedagógusi erényének?

– Az empátiát tartom a legfontosabb erénynek. Le kell tudnod „alacsonyodni” az ő szintjükre. Az ő fejükkel is kell tudni gondolkodni, így el tudod fogadni az ő problémáikat. Együtt tudtok működni velük. Anyuka kell legyek és csak utána tanító. A mai szülők sokat dolgoznak, keveset foglalkoznak gyerekeikkel, ezért nem figyelnek rájuk eléggé. Sokszor csak mi, tanítók hallgatjuk meg a gyerekek problémáit. Anyaként szeretem minden tanulómat.

– Milyen saját módszert alkalmaz tantárgya (az Ön által irányított foglalkozás) megkedveltetésére?

– A játékot tartom a legalkalmasabbnak bármely tantárgy megkedvelésére. A játék által még a lecke legnehezebb momentumát is megoldhatod. Igaz, ez nem könnyű, de megéri a rászánt idő.

– Ön szerint mennyire befolyásolhatja egy tanár munkája a tanítványai jövőképét?

– Szerintem nagyon is befolyásolja, mert a kicsi tanulók anyukájuknak tekintenek és mindenben próbálnak utánozni. Ha jó pedagógus vagy, igenis felfigyelnek rád, adnak a véleményedre, és ha tisztességesen megtanítod őket, befolyásolod későbbi életüket. A te példád lehet a legjobb. Van már tanítványom, aki azt mondta, hogy én voltam a példaképe, ezért lett pedagógus. Ő ma már nagyon ügyes tanítónéni Csomaközön.

– Tanít más tantárgyat is, mint ami szorosan a szakterületéhez kapcsolódik?

– Nem tanítok, de a matematikát szeretem a legjobban. Nagyon szigorú matematikatanárom volt, de jól magyarázott. Megértette velünk a matekot, így megszerettem. A kedvenc tantárgyam lett. Eredetileg a képző után matekon akartam továbbtanulni, de a szerelem itt tartott. A férjem akkor már udvarolt nekem. Itthon maradtam, és nem bántam meg.

– Hogyan lehet a mai gyerekeket fegyelmezni, ha kell-e egyáltalán őket?

– A mai gyerekeket én inkább piros-fekete ponttal próbálom fegyelmezni. Aki jól viselkedik, és jól dolgozik, gyűjthet méhecskéket vagy piros pontot. Harminc méhecske után jár egy kis ajándék: ceruza, radír stb. Amúgy, a lelküket kell megközelíteni, ha szép szóval próbálkozol, sokkal nagyobb eredményt érsz el, mint a nagy szigorral.

– „Az élet a legjobb iskola, csak a tandíj magas” – tartják. Mire is készít fel akkor az ingyenes oktatási rendszer?

– Ez a rendszer nem biztos, hogy jó, de a pedagógus kollégák is próbálnak mindenkit tisztességesen felkészíteni abból a tantárgyból, amit tanítanak. Amilyen alapot kapnak a gyerekek, azt fogják az életben kamatoztatni, az élet iskolájában felhasználni. Az már csak az illető egyéntől függ, hogy hogyan él a kapott anyaggal.

– Az intézményen kívül, a katedra és a napló nélkül, azaz a hétköznapi életben is pedagógusként viselkedik, vagy el tud vonatkoztatni?

– Próbálok, bár nem mindig sikerül. Például, ha az utcán verekednek a gyerekek, biztos rájuk szólok, bár nem lenne közöm hozzá. Vagy otthon is felviszem a hangom, ezért meg is kapom a férjemtől, hogy nem az iskolában vagyok.

– Ha van olyan vicces története, amikor azon vette észre magát, hogy egy teljesen hétköznapi élethelyzetben is a pedagógusi szerepből próbál meg megoldani egy problémát, ossza meg velünk!

– Biztos, van ilyen eset, de most nem jut eszembe. Csak annyit tudok, sokszor rám szóltak már baráti körben, hogy „Most nem tanítónéni vagy!”.

– Milyen jótanáccsal tudna szolgálni a most pályára lépő fiatal pedagógusoknak?

– Azt a tanácsot adnám, hogy csak az válassza ezt a szakmát, aki szereti a gyerekeket, és nem a pénz érdekli. Csak akkor tudsz igazán dolgozni gyerekekkel, ha szívvel-lélekkel csinálod a munkádat. Minden reggel új kihívás számomra belépni az osztályba és új dolgokra megtanítani a gyerekeket. Ha a Jó Isten megsegít, még néhány évig ezt szeretném csinálni nagy szeretettel.

Kérdések: Végh Balázs

Reklámok