Ajánló egy tárlathoz

A Reformáció Emlékbizottság által meghirdetett fotópályázatok legjobb képeiből, valamint meghívott fotóművészek alkotásaiból rendezett kiállítás címe A megújulás lendülete. Ez a szlogenje a bizottság munkájának is, hiszen a Reformáció Emlékbizottság és a kiállítás célja is az, hogy a 2017-es emlékévében – túl az egyházi megemlékezéseken – a szélesebb közönségnek is bemutassa az ötszáz éves reformáció szellemiségét, amelynek alapvonása, hogy miközben őrzi örökségét, mindig újat is akar.

Eifert János fotóművész, a kiállítás kurátora nemcsak a szép képek bemutatását tervezte, hanem egy gondolat köré csoportosítva, az egyenként is kitűnő, de különböző elhatározásból készült képek csoportosításával, egymásba-fűzésével a reformáció szellemiségét hangsúlyozza.

A pályázatra négy kategóriában – Műemlékfotók, Portrék és eseményfotók, Természetfotók, Művészfotók – lehetett nevezni. A stílus, műfaj és alkotói szándék szerint is változatos fényképek között vannak dokumentarista alkotások, egy-egy templomot, régi, a reformációhoz vagy a vallásgyakorláshoz köthető tárgyat bemutató képek, remek portrék, riportos eszközökkel megörökített eseményfotók, jelképeket és szimbólumokat használó szellemi csemegék, de olyan alkotások is, amelyek egyszerre akarják láttatni a múltat és a jelent. Bognár Benedek „Reformáció ma” c. képén például egy régi biblia látszik, amelyből a ma használatos kis színes jelzők lógnak ki, és egy mobil telefon látható a szemüveg és egy pohár víz társaságában. Modern csendélet, vagy jóval több annál? A kiállítást látogatók eldönthetik majd. Mudrák Attila „Széki lányok 2016” fotóján népviseletbe öltözött lányokat, asszonyokat látunk. Természetességük, őszinte gesztusaik jelzik, hogy nemcsak a fotó kedvéért öltöztek népviseletbe. Kompán Julianna „Re-Formáció?” címet viselő fotóján egy műanyag vizes palack, mint egy üveglencse a templom-toronnyal gazdagított városrész fordított képét mutatja. Mégis, képzeletünkben a templomtorony áll a helyzet magaslatán… Van olyan kép, amelyben a humor is megjelenik. Bakki Zsolt fotóján a kálvária szobor előtt húz el egy autó, a nagy sebesség által bemozdulással, életlenül. A kép címe: Krisztus előtt kétszázzal. Szabó Ferenc három remek fotóval van jelen a díjazottak között. A Religion, Time capsule és Apokalipse című fotói kiemelkedő értéket képviselnek, és jelképi erejükkel, mondanivalójukkal költői magasságokba röpítik a fényképezés dokumentatív erejét.

A kiállító művészek – Apáti-Tóth Sándor, Asszonyi Eszter, Baán Katalin, Bakki Zsolt, Bognár Benedek, Eifert János, Gál András, Horváth Tamás, Ilku János, Izápi Laura, Kiss Gábor, Kiss Gergely, Kompán Julianna, Magyari Hunor, Makó András, Molnár Ferenc, Mudrák Attila, Nemes Zoltán ’mettor’, Olasz Ági, Pajor András, Papp Elek, Peterman Károly, Sebestyén István, Simon Zsuzsanna, Szabó Ferenc, Szöllősiné Haller Orsolya, Szőnyi István, Thaler Tamás, Tóthné Kiss Judit, Tóth József Füles, Ujvári Csaba és Végh Attila – fotói nemcsak technikai tökéletességükkel, hanem esztétikai értékeikkel és mondanivalójukkal tűnnek ki, és keresztmetszetét adják a kortárs magyar fotóművészet magas színvonalának – írja Eifert János.

A kiállítást megnyitóját március 25-én, vasárnap 12:30 órai kezdéssel tartják a nagykárolyi Károlyi-kastély emeleti kiállítótermében. Mindenkit nagy tisztelettel várnak!

2

Reklámok