Ez a legszebb hivatás

Pașca Adrian Gheorghe román népzene- és néptánctanárral, a Nagykárolyi Kulturális Központ oktatójával Végh Balázs beszélgetett arról, mennyire fontos a pedagógusi szakmában az elhivatottság érzése. Emellett arról is szó esett, hogy a fegyelmezést otthon, a családban kell lekezdeni, mert a mai generációnak alapvető viselkedésbeli hiányosságai vannak.

– Tudósok egy csoportja bebizonyította, hogy minden pedagógus azért választotta ezt a pályát, mert volt legalább egy olyan tanára, akitől félt diákkorában. Önnek vannak hasonló tapasztalatai? Esetleg ellenpéldát tudna mondani?

– Egyetlen korábbi tanromtól sem féltem soha. Úgy gondolom, a hivatásom választott engem, és nem én a hivatásom.

– Miért választotta ezt a pályát, és milyen volt az az út, amely során tanárrá vált?

– Egyszer felkértek, hogy tanítsak gyerekeket táncolni és énekelni, azaz oktassam őket, ám én korábban nem tanultam pedagógiát, ugyanis nem végeztem egyetlen szakmába vágó egyetemet vagy tanítóképzőt sem. Időközben elkezdtem dolgozni a gyerekekkel, és felfedeztem magamban a pedagógusi vénát. Utólag aztán be is iratkoztam a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémiára, ahol zenepedagógia szakon diplomáztam.

– Úgy hírlik, a tanári pálya az utóbbi évtizedekben nem igazán népszerű. Azt terjesztik, azoknak való, akik nyugdíjas állásra vágynak, és aránylag alacsony fizetéssel is beérik. Mit gondol, ez a szakma igazából hivatás vagy éppen olyan pénzkeresési lehetőség, mint bármilyen más állás?

– Sajnos manapság már nem annyira közkedvelt a pedagógusi szakma. Ez talán annak is köszönhető, hogy nem igazán fizetik meg ezeket a szakembereket. Nem értek egyet azzal a nézettel, hogy csakis az idősebbeknek való, mert ők a nyugdíj mellett még egy kis pluszpénzre is szert tehetnek általa. Szerintem a nyugállományba vonult szakemberek már nem tudnak azzal a frissességgel, szakmai kíváncsisággal, türelemmel foglalkozni a gyerekekkel, mint a fiatal szaktársak. A pedagógusi szakmához mindenek felett megfelelő elhivatottságra van szükség, nem egy átlagos munkahely, kihívást kell érezned benne, hogy megfelelően teljesíthess.

– A gyerekét szívesen irányítaná a pedagógusi hivatás felé?

– Nem szeretném a saját gyerekemet egy bizonyos pálya felé orientálni, azt gondolom, neki kell majd a kellő pillanatban meghoznia ezt a döntést, és kiválasztania azt a szakmát, amelyet a magáénak érez.

– „Ezek a mai gyerekek, bezzeg a mi időnkben!” – halljuk szinte naponta. Valóban más a ma felnövő ifjúság, mint a korábbi nemzedékek? Mi a legjobb bennük?

– Magától értetődik, hogy a mai és a korábbi generációk között különbségek vannak. Azt kell tapasztalnom, hogy a legtöbb szülő nem fordít kellő figyelmet a gyereknevelésre. Annak idején, a mi szüleinknek talán több idejük jutott ránk, és a mostani felnőttek időhiánya természetesen a gyerekeik negatív viselkedésében is szükségszerűen tükröződik. Azt gondolom, a mai fiatalok nagy erénye, hogy sokkal tájékozottabbak, sokkal többet tudnak a világról, mint a korábbi nemzedékek az ő korukban, illetve nagyon könnyen megtalálják azokat az információkat, amelyekre szükségük van.

– Ha önvizsgálatot tartana, mit emelne ki, mint a legnagyobb szakmai hibáját?

– Azt hiszem, a legfontosabb erényem, hogy több módon is ki tudom fejezni magam, és többféleképpen tudom átadni az általam birtokolt tudást. Ezt a sokoldalúságot kívánom továbbadni a tanítványaimnak is. A legkevésbé azt szeretem magamban, hogy túlontúl igényes vagyok.

– Mit tart a legfontosabb pedagógusi erényének?

– Szerintem a pedagógus legfontosabb erénye a gyerekekkel való munka szeretete.

– Milyen saját módszert alkalmaz tantárgya (az Ön által irányított foglalkozás) megkedveltetésére?

– Szeretem, ha a foglalkozásaimnak családias hangulatuk van.

– Ön szerint mennyire befolyásolhatja egy tanár munkája a tanítványai jövőképét?

– Minden, amit mond és tesz egy tanár, az fontos a diákjai számára és befolyásolja őket. Egyébként is a diák leszűri mindazt, ami számára hasznos abból, amit a tanár elé tár, és csak azt sajátítja el kellőképpen. Éppen ezért nekünk, tanároknak nagyon oda kell figyelnünk, hogyan és mit teszünk vagy mondunk a diákjaink körében.

– Tanít más tantárgyat is, mint ami szorosan a szakterületéhez kapcsolódik?

– A román népzene mellett néptáncot is oktatok gyerekeknek. A koreográfiaoktatás nem kimondottan tanult szakmám, de folyamatosan részt veszek a témában rendezett továbbképzéseken, amelyeken mindjobban igyekszem elsajátítani a néptáncoktatás módszereit.

– Hogyan lehet a mai gyerekeket fegyelmezni, ha kell-e egyáltalán őket?

– A gyerekekkel való foglalkozásban a fegyelmezés a legnehezebb. Én személy szerint nem is tudok addig dolgozni egy csoporttal, amíg meg nem teremtem a megfelelő körülményeket, azaz amíg fegyelmezetté nem válik a társaság. Ha kell, akkor bizony rájuk is szólok. Ha például a helyzet megkívánja, akkor előbb a fegyelmezéssel kezdem, és csak utána térek rá a tényleges munkára. Nagyon sok gyerek küszködik fegyelmi problémákkal. Úgy vélem, a fegyelmezettség nagyon fontos, sőt, kötelező, de mindenképpen otthon kell elkezdeni.

– „Az élet a legjobb iskola, csak a tandíj magas” – tartják. Mire is készít fel akkor az ingyenes oktatási rendszer?

– Kétségtelenül az élet iskolája a leghatékonyabb, ám sajnos a mi oktatási rendszerünk éppen az éltre készít fel a legkevésbé. Valaki azt mondta, hogy a mi mai oktatási rendszerünk egy közel kétszáz éves modellt követ, amit minél hamarabb a mai kor sajátosságaihoz kellene igazítani, másképp sohasem válik kellően hatékonnyá.

– Az intézményen kívül, a katedra és a napló nélkül, azaz a hétköznapi életben is pedagógusként viselkedik, vagy el tud vonatkoztatni?

– Nem minden esetben tud az ember teljesen elszakadni a munkájától, hiszen a szabadidejében is ugyanaz a személy, mint a munkahelyén, különösen igaz ez a pedagógusokra. Nagyon nehéz szétválasztani a magánéletet a pedagógusi léttől, és elkerülhetetlen az úgynevezett szakmai ártalom, amely nap mint nap megtapasztalható

– Ha van olyan vicces története, amikor azon vette észre magát, hogy egy teljesen hétköznapi élethelyzetben is a pedagógusi szerepből próbál meg megoldani egy problémát, ossza meg velünk!

– Pedagógusként elkerülhetetlen, hogy a gyerekeket érintő dolgokra ne reagáljon az ember. Akár a családban lévő gyerekekkel kapcsolatos esetekben is előbújik a tanár belőlem. Az egyik unokaöcsém például nagyon mozgékony, tele van fölös energiával, nem tud egyetlen percig sem nyugodton maradni. Egyszer arra ösztönöztem, maradjon veszteg tíz másodpercig, és ez első alkalommal nem is volt kevés idő. Gyakorlattal elértünk oda, hogy már fél percig is képes volt mozdulatlanul ülni, ami az ő esetében nagyon komoly teljesítmény.

– Milyen jótanáccsal tudna szolgálni a most pályára lépő fiatal pedagógusoknak?

– A legfontosabb, hogy szeressenek a gyerekekkel foglalkozni. Nagyon sok türelemmel kell rendelkezniük, ugyanis a pedagógusi munka olyan, amely hosszútávon hoz gyümölcsöt, ugyanakkor az egyik, ha nem a legszebb hivatás. Nemes foglalkozás, hiszen nemzedékek jellemét és tudását alakíthatod, irányíthatod, a személyes szakmai kiteljesedés pedig felbecsülhetetlen.

2007-ben volt szerencsén Finnországban részt venni egy szakmai látogatáson. Az ottani társadalomban a pedagógusi szakma mind közül a leginkább megbecsült. Megtudtam, hogy a tanügy a legfontosabb szakterület.

A pedagógusi szakmához elhivatottság szükséges, másképp nem érdeme és nem is szabad gyakorolni.

Kérdések: Végh Balázs

Reklámok