Hiszek a sok mosolyban

Botos Sárika, a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum és a Iuliu Maniu Műszaki Líceum gyereknevelési szabadságát töltő magyar nyelv és irodalomtanára Végh Balázzsal arról beszélgetett, hogy a magyar és az egyetemes kultúra alapjait a társtudományok segítségül hívásával lehet és kell oktatni. A kreatív feladatok pedig igazán jó eredményre vezetnek.

– Tudósok egy csoportja bebizonyította, hogy minden pedagógus azért választotta ezt a pályát, mert volt legalább egy olyan tanára, akitől félt diákkorában. Önnek vannak hasonló tapasztalatai? Esetleg ellenpéldát tudna mondani?

– Több szigorú tanárom is volt az általános iskolában, akiktől, igen, féltem, minden órára rendszeresen készültem, szinte minden alkalommal számonkérésre is került sor, ezért nem engedhettem meg magamnak, hogy felkészületlenül menjek órára. De nem gondolom, hogy ez befolyásolta volna pályaválasztásomat, az viszont bizonyos, hogy alázatra, következetességre, szorgalomra nevelt az iskola, azonban ebben a szüleimnek és az otthoni neveltetésemnek is nagy szerepe volt.

– Miért választotta ezt a pályát, és milyen volt az az út, amely során tanárrá vált?

– Mindig is vonzott a pedagógusi pálya. Az elemi iskolás éveimet az óvodával közös udvaron töltöttem, szinte minden szünetben részt vettünk az ovisokkal való játékokban, ha lehetett, szinte lógtak rajtam a kicsik, nagyon szerettem őket, és ők is viszont. Sokáig óvónő szerettem volna lenni. Így vezetett az utam a szatmárnémeti óvó- és tanítóképzőbe, ezt követően pedig, némi szülői ráhatásnak köszönhetően, a kolozsvári bölcsészkarra, ahol magyar-néprajz szakon diplomáztam.

– Úgy hírlik, a tanári pálya az utóbbi évtizedekben nem igazán népszerű. Azt terjesztik, azoknak való, akik nyugdíjas állásra vágynak, és aránylag alacsony fizetéssel is beérik. Mit gondol, ez a szakma igazából hivatás vagy éppen olyan pénzkeresési lehetőség, mint bármilyen más állás?

– Való igaz, hogy egy mai fiatal számára a tanári állás nem a legvonzóbb; anyagias világot élünk, amelyben a pénzhajhászás felülír minden értéket. Én úgy érzem, ezt a pályát csakis hivatástudattal kell és szabad választani, különben a magvetés, ami a munkánk alapvető céljának kellene lennie, hiábavalónak, eredménytelennek bizonyul. Fontos ez azért is, hogy az osztály előtt hitelesek tudjunk lenni, és nemcsak jó példát, de ami az iskola egyik legfőbb feladata, tudást, műveltséget tudjunk átadni.

– A gyerekét szívesen irányítaná a pedagógusi hivatás felé?

– Amennyiben ez a vágya, mindenképp támogatnám ebben, sőt, minden segítséget, tanácsot megadnék neki e tekintetben. De az is bizonyos, hogy döntését megelőzően hosszas, közös beszélgetéseket szorgalmaznék, hogy saját maga számára is világossá tegyem, mennyire fontos ezt a pályát hivatásként, őszinte meggyőződésből végezni annak előnyeivel és árnyoldalaival együtt.

– „Ezek a mai gyerekek, bezzeg a mi időnkben!” – halljuk szinte naponta. Valóban más a ma felnövő ifjúság, mint a korábbi nemzedékek? Mi a legjobb bennük?

– Sokszor felcsengett ez a mondás az én gyerekkoromban is. Minden felnövekvő nemzedék más, s ez így van jól. Bár régen is voltak lázadó diákok, akik szembementek az iskolai szabályokkal, akiket nehéz volt fegyelmezni, vagy akik nem tanultak jól, ezeket a pedagógusnak a helyén kell tudnia kezelni. A mai ifjak sokkal bátrabbak, olykor sokkal szemtelenebbek, szókimondóbbak, kendőzetlenül vállalják véleményüket, ez egészen addig jónak is nevezhető, amíg bizonyos határokon belül történik. A nagyobbakkal sajnos szinte napi harcot vívunk, leginkább a mobiltelefon használata miatt, nem könnyű a szabályokat betartatni, de hiszem, hogy a kommunikáció ezen is sokat segít. Amit legjobban szeretek bennük, és itt inkább az általánosiskolás korú gyerekekre gondolok, a már említett őszinteségük, nyíltszívűségük, a tiszta, gyermeki tekintetük, a szinte kielégíthetetlen tudásvágyuk, amikor szüntelenül kérdésekkel bombáznak, a lelkesedésük egy-egy szorgalmi feladat vagy csoportos foglalkozás kapcsán, a vidámságuk, a mosolyuk. Mindezekből és a velük együtt megélt sikerekből táplálkozva érdemes tanárságomat nap mint nap megélni.

– Ha önvizsgálatot tartana, mit emelne ki, mint a legnagyobb szakmai hibájának?

– Sokszor nehéz következetesnek maradni, gyakran elnéző és engedékeny vagyok a diákokkal szemben, ezzel van, amikor visszaélnek, ugyanakkor sokszor van szükség erélyességre, határozottságára a fegyelem fenntartása érdekében, és nem csak… Ezeken még dolgoznom kell.

– Mit tart a legfontosabb pedagógusi erényének?

– Igyekszem a diákjaimat egyenrangú félként kezelni, nem hiszek a diktatórikus tanárszerepben, aki fentről néz a diákjaira, a katedra mögül, személytelenül kezeli őket. Hiszek a folytonos párbeszédben, az emberi, közvetlen megközelítésben, a problémák megbeszélésében, a kölcsönös szeretetben, a humor helyzetmegoldó erejében és a sok mosolyban.

– Milyen saját módszert alkalmaz tantárgya (az Ön által irányított foglalkozás) megkedveltetésére?

– Napjainkban kompetenciaközpontú oktatás zajlik, készségeket, képességeket, jártasságokat alakítunk ki, fejlesztünk. Ehhez elengedhetetlen bizonyos kooperatív, interaktív módszerek használata, melyeket nagy sikerrel lehet alkalmazni a diákok körében. Szeretik a csoportmunkát, szeretnek versenyezni, a plakátkészítés, a gondolkodástérkép elkészítése csomagolópapíron, mindig nagy siker, különösképp azért, mert nemcsak a tudásuk aktivizálására ad lehetőségét, hanem a kreativitásukat is előhívja egy-egy ilyen foglalkozás. De ezek mellett a szerepjátékot is említhetném, ami szintén nagyon közkedvelt módszer a diákok körében. Olvasmányélményeiket irányított, közös beszélgetések alkalmával mondják el, ilyenkor a párbeszéden, a véleménynyilvánításon kívül, a vita is kiváló módszer a tudás elmélyítésére, rögzítésére.

– Ön szerint mennyire befolyásolhatja egy tanár munkája a tanítványai jövőképét?

– Mindenképpen befolyásolja, ezért is nagy felelősség hárul a pedagógusra, hiszen nemcsak szakmai tudást kell átadnia, hanem emberi, erkölcsi példaként kell állnia a diákok előtt, akik sokszor nagyon is kritikusan viszonyulnak tanárukhoz, akár a módszereit, vagy a küllemét illetően. Bizony, sokszor vagyunk górcső alá véve, ezért is fontos és meghatározó az, amit közvetítünk tanítványaink felé. Vallom, hogy a tanítási folyamat során átadottakat áthatja a tanár személyisége, értékrendje, hitbeli meggyőződése, neveltetése, életfelfogása, tapasztalatai, melyek mind meghatározó hatással vannak diákjai személyiségére, illetve későbbi jövőképükre. Mindemellett legalább olyan, ha nem még nagyobb felelőssége van a szülőknek e tekintetben, rendkívül fontos a tanár és a szülő, sok esetben az iskolapszichológus együttműködése és folyamatos párbeszéde a gyerekek érdekében.

– Tanít más tantárgyat is, mint ami szorosan a szakterületéhez kapcsolódik?

– Hivatalosan nem tanítok más tantárgyat, ugyanakkor itt meg kell említenem a magyar irodalom interdiszciplináris jellegét, hiszen a tanmenet lehetőséget ad, sőt hangsúlyozza, mennyire fontos és elengedhetetlen a tanultak elmélyítése érdekében olyan háttértudás megszerzése, amit a történelem, a zene, a néprajz, a képzőművészet, a vallás, mint tudományterületek, ismerete feltételezi. Külön örömömre szolgál, hogy csak néhány példát említsek, amikor a példázatos elbeszélés kapcsán beszélhetek Jézus példázatairól, azok erkölcsi tanításairól, az embertársi szeretetről, önfeláldozásról, vagy a történelmi regény kapcsán a ’48-as forradalomról, hűségről és hazaszeretetről, vagy Mikszáth és Móricz elbeszélései kapcsán népi hiedelmekről, népszokásokról, illetve a Petőfi-dalok tanítása során a folklorizációról vagy a népdalokról. Tehát az irodalomban való jártasság megszerzése, az írók, költők alkotásainak, azok üzenetének, gondolatiságának átadása lehetetlen a társtudományok ismerete nélkül.

– Hogyan lehet a mai gyerekeket fegyelmezni, ha kell-e egyáltalán őket?

– Nem vagyok híve a fenyítésnek, a különböző büntetések kirovásának, adott esetben, viszont vannak helyzetek az osztályban, amikor határozottabban szólok, vagy megemelem a hangom, ez elegendő ahhoz, hogy azok figyelme is reám szegeződjön, akik addig zavarták a többieket. Ugyanakkor igyekszem úgy felépíteni az órát, hogy a diák folyamatosan aktív részese legyen a tanulási folyamatnak, így figyelmét is képes hosszabb ideig fenntartani. A mai diákok fegyelmezetlensége leginkább abból fakad, hogy rendkívül ingergazdag környezetben élnek, a különböző technikai eszközök képesek elvonni a figyelmüket, és idegrendszerüket is fokozottan megterhelik, könnyen dekoncentrálttá válnak, emiatt pedig fegyelmezetlenné. Sokszor a problémák gyökere belülről fakad, ilyenkor időt kell szánni egy közös beszélgetésre a diákkal, még kell ismerni őt, illetve kérni a szülő segítségét is sok esetben.

– „Az élet a legjobb iskola, csak a tandíj magas” – tartják. Mire is készít fel akkor az ingyenes oktatási rendszer?

– Az iskola különböző jártasságokat alakít ki, fejleszt a gyermekben, tudást, műveltséget ad. Viszont ez a tudásanyag rendkívül sokrétű, túlontúl szerteágazó, sokszor nagyon megterhelő egy olyan diák számára főképp, aki maximálisan meg akár felelni szülei, tanárai elvárásainak. Nem egy remekbeszabott oktatási rendszer a mienk, rendkívül nagy figyelmet fordít a tárgyi tudásra a gyakorlati, tapasztalat útján megszerzett ismeretekkel szemben, nem beszélve arról, mennyi olyan tananyag van, amit a diák a későbbiekben, vagy élete során nem hasznosít.

Magyartanárként törekszem a tananyag átadása mellett népi kultúránk sokszínűségének bemutatására is, a magyar identitást erősítő tevékenységek gyakorlására, gondolok itt ünnepi megemlékezésekre, kézműves foglalkozásokra, kirándulásokra, irodalmi versenyekre.

– Az intézményen kívül, a katedra és a napló nélkül, azaz a hétköznapi életben is pedagógusként viselkedik, vagy el tud vonatkoztatni?

– Érdekes, mert amikor belépek az osztályba, képes vagyok magam mögött hagyni esetleges otthoni problémáimat, sikerül teljesen felöltenem a tanárszerepet. Ezzel szemben otthon sokszor előtérbe kerül az iskola; a tervezés, az órákra való felkészülés sok időt vesz igénybe, így sokszor az otthoniak háttérbe szorulnak, de sokat dolgozom ezen, hogy ne így legyen. Volt már rá példa, hogy a fiam kivette a könyvet a kezemből: ,,Anya, most velem játssz, ne mindig olvass!” – mondta.

– Ha van olyan vicces története, amikor azon vette észre magát, hogy egy teljesen hétköznapi élethelyzetben is a pedagógusi szerepből próbál meg megoldani egy problémát, ossza meg velünk!

– Nem emlékszem ilyen történetre.

– Milyen jótanáccsal tudna szolgálni a most pályára lépő fiatal pedagógusoknak?

– Szívvel-lélekkel érdemes a pedagógusi munkát végezni, kellő odaadással, türelemmel, odafigyeléssel, következetes munkával az eredmények, az elismerések sem maradnak el. Legyenek nyitottak, rugalmasak, derűsek, magabiztosak a gyerekekkel szemben. Felemelő érzés, amikor a diákom kiválóan érettségizik irodalomból, vagy amikor egy közös versértelmezés alkalmával együtt bontjuk ki a mondanivalót, tudunk együtt érezni, gondolkodni, vagy amikor a kisdiákomat országos elismerésben részesítik, és sikeréhez én is hozzá tudtam tenni, és amikor az utcán találkozunk és boldogan számol be szakmai, magánéleti sikereiről. Ilyenkor büszkeség és hála tölt el, ilyen elismerést csak a pedagógusi pálya adhat.

Kérdések: Végh Balázs

Reklámok