A kreatív játékenergiákat szabadítom fel

Szolomájer Timivel, a mezőpetri Dr. Stefan Vonhaz Általános Iskola tanítónőjével Végh Balázs beszélgetett arról, hogy a játéknak komoly szerepe van az oktatásban, a gyerekek fejlesztésében, és arról is, hogy a tanítónő nem a tantárgyakra összpontosít, hanem a tudás iránti motiváció kialakítására és fenntartására.

– Tudósok egy csoportja bebizonyította, hogy minden pedagógus azért választotta ezt a pályát, mert volt legalább egy olyan tanára, akitől félt diákkorában. Önnek vannak hasonló tapasztalatai? Esetleg ellenpéldát tudna mondani?

– Igen, estenként féltem néhány tanáromtól, de nem ez volt a fő ok, ami elindított a pályámon. Tizennégy évesen, amikor még igen éretlen az ember, a tanítóképző szóbeli vizsgáján előttem minden diákot megkérdeztek, hogy miért szeretnél tanítónő lenni. Jöttek is szépszerével a kézenfekvő válaszok: „…mert szeretem a gyerekeket / iskolát / tanulni stb.” Bennem akkor fogalmazódott meg a gondolat: „Mert utálom az iskolát.”

– Miért választotta ezt a pályát, és milyen volt az az út, amely során tanárrá vált?

– A vérlázító válaszom második mondata az lett volna, hogy: „Változtatni szeretnék ezen.” Természetesen tőlem már nem kérdezték. 🙂 Rebellis kamasz voltam, a véleményemért megharcoltam, főként a tanítóképző ideje alatt. Ez így volt kerek. A változásba vetett hitem tett merésszé akkor és azóta is ez dolgozik bennem. Amikor tizennyolc évesen, az évnyitón az elsőseim szüleit megkértem, hogy hagyjanak egy órácskára magunkra, s bezárult az utolsó szülő mögött az ajtó a legjobb dolog történt velem. Azt éreztem, hogy megérkeztem.

– Úgy hírlik, a tanári pálya az utóbbi évtizedekben nem igazán népszerű. Azt terjesztik, azoknak való, akik nyugdíjas állásra vágynak, és aránylag alacsony fizetéssel is beérik. Mit gondol, ez a szakma igazából hivatás vagy éppen olyan pénzkeresési lehetőség, mint bármilyen más állás?

– Én minden nap úgy tekintek a hivatásomra, mint kihívásra. Amit tegnap elértem, az a tegnapé marad, s ma, ha kell, elölről kezdem újra, kísérletezve új módszerekkel, lehetőségekkel, új észlelésekkel és legfőként a gyerekeim aznapi állapotának befogadásával. A fizetés miatt sohasem panaszkodtam, mert a mindennapi történések valahogy mindig fontosabbak. És manapság a tanári állás sem nyugdíjas. Statisztikai adatok vagyunk egy gépezetben. Jön egy újabb törvény, s bármikor a vonal alá kerülhetek én is.

– A gyerekét szívesen irányítaná a pedagógusi hivatás felé?

– Nincs gyermekem, így ezt nem tudhatom. Volt tanítványaim közül néhányan pedagógusi pályát választottak. Az elején próbáltam őket lebeszélni, aztán feltettem magamnak a kérdést: „Ha szereted a munkád, miért riogatod őket?” Azóta mindenkit arra bíztatok, hogy igyekezzen megtalálni helyét a világban. Ha pedagógusként, akkor úgy.

– „Ezek a mai gyerekek, bezzeg a mi időnkben!” – halljuk szinte naponta. Valóban más a ma felnövő ifjúság, mint a korábbi nemzedékek? Mi a legjobb bennük?

– Vitathatatlanul mások. És ez a másság úgy érzem, exponenciálisan növekszik. A társadalmi közegünk is nagyon sokat változtak az elmúlt tíz év alatt. Gyorsan kell élni, fejlődni, állandóan toppon kell lenni. A legjobb, amikor ezeken a trendi rétegeken átlavírozva igazán elérek hozzájuk. Amikor lefejtődik róluk ez a sok kényszer és egyszer csak megmutatkozik a gyerek, aki belefeledkezik a játékba s eltűnik a tanci-tanítvány különbség. Amikor egymás társaivá, vagy ha játék úgy kívánja, egymás ellenségeivé válva együtt sírunk, nevetünk. S ha ezt meg tudjuk élni, el tudom hozzájuk juttatni azt, amit tanmenet megkíván.

– Ha önvizsgálatot tartana, mit emelne ki, mint a legnagyobb szakmai hibáját?

– Minden tanévben vannak periódusok, amikor rám tör a kiégettség érzése. Állandóan kísérletezem, hogy ezt az időszakot hogyan tudom átvészelni minél kevesebb unalmas órával. Mert ha én unom magam, azalatt a gyerek már kétszer megunta az ötven percet velem. S az unatkozó gyerek félelmetes dolgokra képes. 🙂

– Mit tart a legfontosabb pedagógusi erényének?

– A fejlődésre való igényemet és képességemet.

– Milyen saját módszert alkalmaz tantárgya (az Ön által irányított foglalkozás) megkedveltetésére?

– Beviszem a „színházat” az iskolába. A drámapedagógiában alkalmazott, figyelem-, koncentráció-, jelenlét- és fantáziafejlesztő játékok a fő eszközeim.

– Ön szerint mennyire befolyásolhatja egy tanár munkája a tanítványai jövőképét?

– Nagymértékben. Mindenki életében van legalább egy olyan tantárgy, amit a tanára miatt szeretett meg és legalább egy, amit szintén a tanára miatt utált meg. Tanítónőként én nem tantárgyakra összpontosítok, hanem a tudás iránti motiváció kialakítására és fenntartására.

– Tanít más tantárgyat is, mint ami szorosan a szakterületéhez kapcsolódik?

– Amatőrszínjátszócsoport-vezető is vagyok, immáron negyedik éve a Nagykárolyi Művelődési Központban, ami kerek egésszé teszi a munkám, hiszen ott a kreatív játékenergiákat szabadítom fel pedagógusi tapasztalattal, az iskolában pedig pedagógusként ezeket az energiákat alkalmazom.

– Hogyan lehet a mai gyerekeket fegyelmezni, ha kell-e egyáltalán őket?

– Játékkal, közösségi élményekkel.

– „Az élet a legjobb iskola, csak a tandíj magas” – tartják. Mire is készít fel akkor az ingyenes oktatási rendszer?

– Tudom, nem etikus ilyet mondanom pedagógusként, de az állami oktatás követelményrendszere csak a tárgyi tudást méri, az pedig egy valóban sikeres élethez édeskevés. Az osztályok létszámának növelése, a tömbösítés, a meggondolatlanul összeállított tananyagok hosszútávon egyre többet rontanak az oktatás minőségén. Egyre több a befásult pedagógus és kiégett gyerek. Fel kell nőnünk ahhoz, hogy belássuk, az érzelmi intelligenciának fontos szerepe és helye van az oktatásban és azon túl is.

– Az intézményen kívül, a katedra és a napló nélkül, azaz a hétköznapi életben is pedagógusként viselkedik, vagy el tud vonatkoztatni?

– Nem nagyon. Mindenben az ötletet, a lehetőséget, a mozgatórugót az életet keresem, mert úgy érzem, ezt kell átadnom.

– Ha van olyan vicces története, amikor azon vette észre magát, hogy egy teljesen hétköznapi élethelyzetben is a pedagógusi szerepből próbál meg megoldani egy problémát, ossza meg velünk!

– A legmókásabbak azok a helyzetek, amikor felnőtteket „nevelek”, mert ráérzek, hogy milyen gyerekkori attitűd ragadt be az illetőnél, s öntudatlanul is elkezdek ezekre reagálni, lehetőleg humorral.

– Milyen jótanáccsal tudna szolgálni a most pályára lépő fiatal pedagógusoknak?

– Merjenek tévedni, mert akkor tesznek. Jóvá.

Kérdések: Végh Balázs