„Nem az a célom, hogy elvegyem a diák kedvét…”

Popp Csilla testnevelés szakos tanárnővel, a Gencsi és az Érkávási Általános Iskola szakemberével Végh Balázs beszélgetett arról, hogy a tanári pálya azoknak való, akik hivatásuknak tekintik a jövő nemzedék tanítását, nevelését.

– Tudósok egy csoportja bebizonyította, hogy minden pedagógus azért választotta ezt a pályát, mert volt legalább egy olyan tanára, akitől félt diákkorában. Önnek vannak hasonló tapasztalatai? Esetleg ellenpéldát tudna mondani?

– Igen, volt olyan tanár, akitől féltem diákkoromban, de nem ezért választottam a tanári pályát. Viszont nagyon sok olyan tanárom volt, akiktől nagyon sokat tanultam, és a mai napig tisztelem őket és a munkájukat.

– Miért választotta ezt a pályát, és milyen volt az az út, amely során tanárrá vált?

– Ez a dolog még kiskoromra vezethető vissza, hiszen mindig is egy „izgága” gyerek voltam, és a testnevelő órákat is nagyon szerettem. Családi vonásnak is nevezhetném, hiszen apukám futballozott, a húga kajakozott, és nagyon szép eredményeket ért el, az öccse pedig kézilabdázott. Ahogy közeledett az érettségi, egyre jobban tudatosult bennem, hogy testnevelő tanár szeretnék lenni. Nem mondhatnám, hogy az út zökkenőmentes volt, de nagy akarattal és kitartással el lehet érni a kitűzött célt.

– Úgy hírlik, a tanári pálya az utóbbi évtizedekben nem igazán népszerű. Azt terjesztik, azoknak való, akik nyugdíjas állásra vágynak, és aránylag alacsony fizetéssel is beérik. Mit gondol, ez a szakma igazából hivatás vagy éppen olyan pénzkeresési lehetőség, mint bármilyen más állás?

– Valóban nem olyan népszerű az utóbbi időben, de szerintem ez tantárgytól is függ. A tanári pálya azoknak való, akik hivatásuknak tekintik a jövő nemzedék tanítását, nevelését. Határozottan ellentmondok annak, hogy egy nyugdíjas állás lenne, sőt kifejezetten egy szép és nemes szakmának tartom.

– A gyerekét szívesen irányítaná a pedagógusi hivatás felé?

– Úgy gondolom, ez mindenkinek a saját döntése. Természetesen a véleményem elmondanám, de nem akadályoznám a döntésében. Mint minden szülő, a legjobbat szeretném a gyermekemnek, úgyhogy, ha ez lenne az út, amit ő választana, akkor támogatnám a döntésében.

– „Ezek a mai gyerekek, bezzeg a mi időnkben!” – halljuk szinte naponta. Valóban más a ma felnövő ifjúság, mint a korábbi nemzedékek? Mi a legjobb bennük?

– Igen, ezt a bizonyos mondatot nagyon sokszor hallottam. Minden generáció más. A mai diákok nagyon nyitottak és fogékonyak az új dolgokra, és persze az internet által sokkal több információhoz jutnak.

– Ha önvizsgálatot tartana, mit emelne ki, mint a legnagyobb szakmai hibáját?

– Senki sem tökéletes, emberek vagyunk, hibázunk, és ezekből a hibákból tanulunk.

– Mit tart a legfontosabb pedagógusi erényének?

– Talán a megértést, ezalatt azt értem, hogy ugye nem mindenki születik kiemelkedő tehetséggel, ilyen esetben, ha látom, hogy a diák próbálkozik és tesz valamit a kitűzött cél elérése érdekében, akkor az már egy nagy piros pont. Értékelni tudom az effajta próbálkozást. Nem az a célom, hogy elvegyem a diák kedvét, hanem az, hogy megszerettessem vele a testnevelést. Ezt az óráimon is sokszor hangsúlyozom.

Versenyek előtt Pierre de Coubertin szavait idézem: „Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos!”

– Milyen saját módszert alkalmaz tantárgya (az Ön által irányított foglalkozás) megkedveltetésére?

– Saját módszerem nincs, de alkalmazni szoktam különböző videókat, illetve képeket, amelyek nagyon hasznosak a figyelemfelkeltésre, főleg, ha híres sportoló szerepel rajtuk. Nagyon motiválók, és a videók segítségével egy-egy bonyolultabb gyakorlatsort is jobban megértenek a diákok, hiszen minden mozzanatot külön követni lehet.

– Tanít más tantárgyat is, mint ami szorosan a szakterületéhez kapcsolódik?

– Más tantárgyakat nem tanítok.

– Hogyan lehet a mai gyerekeket fegyelmezni, ha kell-e egyáltalán őket?

– Fegyelmezni mindig kell őket, ha szükséges, kicsit hangosabb formában is. Az óráimon megkövetelem a fegyelmet és a rendet, hiszen vannak olyan gyakorlatok, amelyek végzése során elég komoly sérülést lehet szerezni, de erre mindig felhívom a diákok figyelmét.

– Az intézményen kívül, a katedra és a napló nélkül, azaz a hétköznapi életben is pedagógusként viselkedik, vagy el tud vonatkoztatni?

– A hétköznapi életben nem viselkedem pedagógusként, teljesen el tudok vonatkoztatni.

– Milyen jótanáccsal tudna szolgálni a most pályára lépő fiatal pedagógusoknak?

– Ha ismét választanom kellene, ugyanezt a pályát választanám. Ha valakinek ez az életcélja, és szereti, amit csinál, akkor már nyert vele, hiszen a legjobb dolog az, amikor az ember abban a munkakörben dolgozik, amit mindig is szeretett volna.

Kitartást és sok sikert szeretnék kívánni minden most pályára lépő fiatal pedagógusnak.

Kérdések: Végh Balázs

Reklámok