Hajrá, károlyi motorosok!

Immár a negyedik alkalommal rendezi meg a nagykárolyi Free Wolves Spirit motoros baráti társaság az idénynyitó felvonulását. Idén koncertet is tartanak. A részletekről kérdeztük Hanka János főfarkast.

– Talán az idei rendezvény különlegessége nem is maga a felvonulás – mondta el érdeklődésünkre a baráti társaság vezetője. – Inkább az, hogy a művelődési házzal közösen szabadtéri koncertet is szervezünk. Amennyiben az időjárás ezt lehetővé teszi. Egy budapesti klasszikus haevy metált játszó együttes, az Invader fog fellépni. Most jelent meg az új lemezük, abból és a korábbi dalaikból fognak zenélni, de néhány feldolgozást is megszólaltatnak majd. Szerintem nagyon jó koncert lesz, amire mindenkit nagy szeretettel várunk.

Maga a rendezvény 12 órakor kezdődik – tudtuk meg –, mégpedig a hagyományos gyülekezővel a román katonai emlékmű előtti téren. A korábbi évekhez hasonlóan, 14-től egyházi áldást kapnak a motorosok. Mindezt Vadas Krisztián parókus és Radu Filip esperes szolgáltatja. Zsíros kenyérrel és ásványvízzel készülnek a szervezők. Az áldás után a motorosok fel is vonulnak – körbeutazzák a várost. A koncert 4 órakor kezdődik, és előreláthatóan 6 óráig tart.

1

A tavalyi szezonnyitón Fülöp Csaba is jelen volt. Ilyennek látta azt a rendezvényt, és a motorokat. 🙂