Az óvoda maga az élet

Volfer Annamária óvodapedagógussal, a Nagykárolyi 3-as Számú Általános Iskola és a Stella Maris Integrációs Központ munkatársával Végh Balázs többek között arról beszélgetett, hogy az óvodai foglakozások során mintahelyzeteket kell teremteni a gyerekek számára, és abban hagyni őket kibontakozni, így fejlesztve a problémamegoldó-készségüket.

– Tudósok egy csoportja bebizonyította, hogy minden pedagógus azért választotta ezt a pályát, mert volt legalább egy olyan tanára, akitől félt diákkorában. Önnek vannak hasonló tapasztalatai? Esetleg ellenpéldát tudna mondani?

– Na, ezek az „okos tudósok”, a „brit kutatók” kezdetű híreknek hallatán már mindjárt mosolygok is, hiszen mindig valamilyen elképesztő, vagy felesleges kutatás eredményeiről számolnak be. Véleményem szerint a pedagógusi életpálya nem olyan, amit táblázatba lehet sorolni. Természetesen nekem is volt olyan tanárom, akitől féltem még gyermekkoromban, de nem érzem úgy, hogy miatta választottam volna ezt a hivatást. Mai napig inkább gondolok vissza azon tanáraimra, akik nem szigorukkal, hanem személyiségükkel neveltek minket.

– Miért választotta ezt a pályát, és milyen volt az az út, amely során tanárrá vált?

– Elsősorban el kell mondanom, hogy nem származom értelmiségi családból, szüleim mezőgazdasággal foglalkoztak, így nekem is keményen kellett dolgozni a földeken gyermekkoromban. Már akkor ki akartam törni ebből a kemény fizikai munkából. Szüleim hatására tovább tanultam, és a pedagógus szakmát választottam, ebben a döntésben a barátaim is befolyásoltak. Persze, ahogy belecsöppentem az óvodai és iskolai pedagógiai gyakorlatokba, egyre inkább éreztem, hogy ez nekem való szakma és szívtam magamba a sok jó tapasztalatot. Legjobb hatással volt rám, talán Rusz Csilla, a drámapedagógia módszerével oktató tanítónéni Nagyváradról, aki egy rendkívül pozitív személyiség és végig biztatva irányított. Örülök, hogy nála taníthattam, soha nem feledem a vidám, stresszmentes óráit.

– Úgy hírlik, a tanári pálya az utóbbi évtizedekben nem igazán népszerű. Azt terjesztik, azoknak való, akik nyugdíjas állásra vágynak, és aránylag alacsony fizetéssel is beérik. Mit gondol, ez a szakma igazából hivatás vagy éppen olyan pénzkeresési lehetőség, mint bármilyen más állás?

– Természetesen, ezt csakis hivatásként lehet végezni, a pénzkeresési lehetőség csak másodlagos, amit csak akkor éreztem igazán, amikor belekerültem a munkám világába, vagyis „a lecsóba”.

– A gyerekét szívesen irányítaná a pedagógusi hivatás felé?

– Gyermekeim közül, ha bármelyikük ezt a szakmát választaná, természetesen támogatnám, azonban egyikőjüket sem hajszolnám bele, hogy kötelezően ezt válassza.

– „Ezek a mai gyerekek, bezzeg a mi időnkben!” – halljuk szinte naponta. Valóban más a ma felnövő ifjúság, mint a korábbi nemzedékek? Mi a legjobb bennük?

– Igen, valóban mások, pörgősebbek, információszomjuk hatalmas, ami a foglalkozásokon is feltűnik. A legjobb bennük, hogy sosem unatkozom mellettük.

– Ha önvizsgálatot tartana, mit emelne ki, mint a legnagyobb szakmai hibáját?

– Én is emberből vagyok, nálam is fogytán van néha a türelem, bár alapjában egy nyugodt személyiségnek tartanak, mégis megesik, hogy megemelem a hangom a gyerekek között. Ezt persze később megbánom és rossz érzés fog el miatta.

– Mit tart a legfontosabb pedagógusi erényének?

– Legnagyobb pedagóguserényem, úgy érzem az, hogy képes vagyok önmagamat adni, személyiségemmel nevelni a gyermekeket és hiteles maradni a hétköznapokban.

– Milyen saját módszert alkalmaz tantárgya (az Ön által irányított foglalkozás) megkedveltetésére?

– A módszerek, amelyeket az óvodában alkalmazok, nem sajátjaim, hanem olyanok, amelyekkel találkoztam eddigi munkám során, és úgy gondoltam, nálam is hatásosak. Ilyenek a mozgásos-énekes játékok, drámajátékok, a népi gyermekjátékok, ezáltal a hagyományokhoz kötődő népszokások megismertetése a gyerekekkel. Tapasztalataim alapján a hátrányos helyzetű gyerekek körében ezek a leghatékonyabbak, mert természetükből adódóan nagy a mozgásigényük. A népszokások, az ünnepek nálunk nagyobb hangsúlyt kapnak, mivel ezek a gyerekek családi körben nem fordítanak ezekre a dolgokra akkora hangsúlyt.

– Ön szerint mennyire befolyásolhatja egy tanár munkája a tanítványai jövőképét?

– „Legyél, aki vagy, én segítek a szárnyaid kibontakozásában.” Mai napig szép emlékekkel gondolok vissza itt, néhai Ilonka óvónőmre, remélem, az én tanítványaim is ilyen szeretettel gondolnak majd vissza rám. Ha szeretetteljes légkörben élnek, bízom benne, hogy a jövőben is ezt fogják követni és ők is szeretettel teli, pozitív emberekké válnak.

– Tanít más tantárgyat is, mint ami szorosan a szakterületéhez kapcsolódik?

– Az óvodában nem tantárgyakat tanítunk, hanem készségeket és képességeket fejlesztünk. Az óvónő próbál minden szakterületet bevinni az óvodába, természetesen a gyerek értelmi szintjéhez igazodva. Egyébként nem csak ott tanítok.

– Hogyan lehet a mai gyerekeket fegyelmezni, ha kell-e egyáltalán őket?

– Persze hogy kell, jobban, mint valaha. A gyermekeknek a nagy része a mai világban túl van kényeztetve, túlságosan körbezsongják őket, vagy egyszerűen le vannak rázva és kompenzálva valamilyen drága kütyüvel. Nálam, az oviban pedig gyakran az ellenkezője van, elhanyagoltak, keveset figyelnek rájuk. Emiatt néha előfordul, hogy zavaróan viselkednek és veszélyeztetik a maguk és társaik testi vagy pszichikai épségét. Gondolkodósarok és csendsarok, ez a leggyakoribb büntetési forma, mivel egy gyereknek az ütésnél sokkal jobban fáj, ha nem vehet részt a játékban. Természetesen a foglalkozásokon a jutalmazást részesítem előnyben, így ösztönzöm őket, hogy a büntetést elkerüljék (apró figyelmességekkel, jutalommal).

– „Az élet a legjobb iskola, csak a tandíj magas” – tartják. Mire is készít fel akkor az ingyenes oktatási rendszer?

– Hogy mire készít fel? Az óvodai szakasz maga az élet. Mintahelyzeteket teremtünk, s közben hagyjuk őket szabadnak lenni. Játszunk, sokat játszunk, de tudatosan irányítva. Nekik kell kitalálniuk sokszor játékaikat. Az óvodai létet azonban két szakaszra szoktuk felosztani. Az első a szocializáció, ami 3–5 éves korukig tart, majd ezt követi az iskolára való felkészítés. Ebben próbáljuk a gyerekeket segíteni úgy, hogy közben szeretjük, óvjuk őket.

„Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes. Azt, hogy hogyan éljek, mit tegyek, mind az óvodában tanultam meg. Az egyetemen a bölcsesség nem volt különösebb érték, az óvodában azonban annál inkább. Íme, amit ott tanultam: Ossz meg mindent másokkal! Ne csalj a játékban! Ne bántsd a másikat! Mindent oda tegyél vissza, ahonnét elvetted! Rakj rendet magad után! Ne vedd el a másét! Kérj bocsánatot, ha valakinek fájdalmat okoztál! Evés előtt moss kezet! Húzd le a vécét! A frissen sült sütemény és a hideg tej tápláló. Élj mértékkel! Mindennap tanulj, gondolkodj, rajzolj, fess, énekelj, táncolj, játssz és dolgozz egy keveset! Délutánonként szundíts egyet! A nagyvilágban óvatosan közlekedj, fogd meg a társad kezét és ne szakadjatok el egymástól! Ismerd fel a csodát!” – írja Robert Fulghum, ami szintén azt bizonyítja, hogy a legfontosabb dolgokat már ekkor elsajátítják a gyerekek.

– Az intézményen kívül, a katedra és a napló nélkül, azaz a hétköznapi életben is pedagógusként viselkedik, vagy el tud vonatkoztatni?

– Nem is gondolok arra, hogy a hétköznapokban óvónőként viselkedek, azonban külső szemmel úgy látják, a gyermeknevelésben is megmutatkozik hivatásom. Ha társaságban vagyok, észrevétlenül is gyerekek között találom magam. Lányommal, Flórával, aki még óvodás otthon sokszor „eszmecsere” folyik az óvodai dolgokról.

– Ha van olyan vicces története, amikor azon vette észre magát, hogy egy teljesen hétköznapi élethelyzetben is a pedagógusi szerepből próbál meg megoldani egy problémát, ossza meg velünk!

– Biztos volt ilyen, erről mások tudnának esetleg mesélni. Azért egy dolog eszembe jutott most, amikor kislányom egy alkalommal azt mondta nekem, hogy „Anya, de hiszen te olyan szemelőtlen vagy!” – mert valamit elfelejtettem. A nagymamája kijavította, hogy olyan szó nem létezik, én pedig nagyot nevetve elmeséltem neki, hogy ez nem olyan nagy baj a kicsi gyerekeknél, mert ők minden szót képszerűen értelmeznek. Szem + anya nem lát, az egyenlő szemelőtlen. Vagyis, anya felelőtlen!

– Milyen jótanáccsal tudna szolgálni a most pályára lépő fiatal pedagógusoknak?

– Légy olyan vidám, mint egy tavaszi kép, mosolyogj, mint a Nap, csivitelj, csicseregj, mint a madarak, zümmögd, dongd körül őket, mint a méhecske és tudj leereszkedni az ő szintjükre, mint a csiga és a béka. Ha így teszel megérted a gyermek lelki világát és igazi óvónénivé válhatsz te is.

Kérdések: Végh Balázs