Főhajtás zenével

Nagykároly díszpolgárára, Ruha Istvánra emlékeztek. Természetesen zenével hajtottak főt a világhírű hegedűművész előtt, és a legillőbb hely, azaz a Károlyi-kastély szolgált a hangverseny otthonául.

A budapesti Liszt Ferenc Kamarazenekar kápráztatta el a közönséget, míg az est alkalmával szólistaként dr. Fátyol Rudolf hegedűművész működött közre. Fel is ajánlott a magángyűjteményéből egy, Ruha István zenélés közben ábrázoló fotográfiáról készített Tarczy István-festményt a kastély számára. Kovács Jenő köszönte meg az adományt, s mondott köszönetet az illőszámú közönség nevében a pesti zeneművészeknek. Mint mondta, a nagykárolyi közönség mindenkoron szívesen fogadja őket, és valamennyi minőségi muzsikát játszó zenekart.

A megható koncert természetesen tapssal zárult.

 

Reklámok