Boldog születésnapot, Szandi!

A nagykárolyi Farkas Alexandrát felköszöntöttük a születésnapja alkalmából. Ugyanakkor – kissé tapintatlanul, de jó szándéktól vezérelve – a szelfizés és a Facebookon való posztolás mikéntjeiről is faggattuk. 🙂

– Boldog születésnapot! Immár közel 32 évesen hogy érzed magadat?

– Köszönöm szépen! Egész jól vagyok, köszi. Közeeel? Azért addig még van több mint egy évtized.:) Jövőhéten kezdődik a vizsgaidőszak, úgyhogy már várom a végét és azt, hogy lazítsak kicsit.

– No, mesélj, Szandi, milyen érzés Szatmárnémetiben kiállítani?

– Még egyszer elnézést, de korábban teljesen elfelejtettem válaszolni ezekre a kérdésekre. Attól függetlenül, hogy 4 hónappal ezelőtt volt a szatmári kiállításom, még mindig nagyon pozitívan és mosolyogva gondolok vissza arra a napra. Jó érzés volt ott lenni, kiállítani és látni azt, hogy a helyiek is érdeklődnek a képeim iránt. Ismételten szeretném megköszönni a Vasile Vénig László Fotóklubnak és a Szatmári Képzőművészek Egyesületének a lehetőséget, hogy a kiállítás létrejöhetett.

– Jó, jó, ez szép. De csak nem váltottad meg a világot. Nem lett bölcsebb az emberiség stb. Pedig végső soron minden művészi tevékenységnek az a célja…

– Végső soron majd kiderül, hogy sikerült-e megváltanom a világot, vagy sem.:) Nem ez a célom, hanem az önkifejezés. Az alkotó élvezze azt, amit csinál és a művészetének ne a manipuláció legyen a célja.

– Arra kérlek, hogy adj tanácsot. Ugyan nem szelfiket készítesz a szó valódi értelmében. Ám az önmodellkedve történő érzésmesélés (azt teszed?) valamiként rokonítható a különféle közösségi felületeken történő megmutatkozással. Például nemsokára érettségi találkozóm lesz (a sokadik). Egy képbe rejtve miként mutathatom meg magamat? Mit tanácsolsz?

– Szerintem minimális szinten rokonítható az önmodellkedve történő érzésmesélés a különféle közösségi felületeken történő megmutatkozással. Egyetlen egy képbe rejtve nem lenne a legkönnyebb megmutatnod magad és kifejezned az érzéseid, tulajdonságaidat. A legtisztább és legegyszerűbb módja az, hogy add önmagad.

– Értem én, de nekem az a bajom, hogy nem tudom, pont melyik érzést akarom megmutatni. Játszunk el a gondolattal, hogy Te melyik „arcodat” tárnád egy érettségi találkozó előtt a hajdani osztálytársaid elé… Mit és hogyan mutatnál meg magadból, az azóta eltelt időből?

– Először mindenképp próbáld meg eldönteni magadban, hogy pontosan melyik az az érzés, amelyiket a leginkább szeretnéd, hogy lássanak a volt osztálytársaid. Igyekszik az ember csak a jóra, kellemes és szép dolgokra emlékezni, mert ugye az teszi boldoggá. Azonban a negatív helyzetekről sem szabad megfeledkeznünk és jó, ha az ember nyíltan is hajlandó beszélni a kellemetlenebb eseményekről, amelyek az életében történtek.

– Jó, de hogyan fognál hozzá? Tulajdonképpen a mondandóddal már tisztában vagy, és hogyan fogsz hozzá, hogy mindezt egy képbe foglald?

– Ha egy konkrét érzésnek a leírását említetted volna, akkor könnyebben tudnék tanácsot adni a kivitelezéshez. Első lépésként döntsd el, hogy melyik az az érzés, amit közvetíteni szeretnél a fotón, aztán válassz egy helyszínt hozzá és esetleg valamilyen tárgyak is szerepelhetnek a fotón, amelyek méginkább nyomatékosítják az érzés hangulatát.

– Jól értem? Minden képnek közvetítenie kell valamit? És fontos előbb tisztázni magunkban azt, hogy mit is akarunk közvetíteni, akár pl. a Facebook segítségével, s majd ezt gondosan megszervezve, megtervezve kell elkészítenünk?

– Igen, fontosnak tartom, hogy minden kép közvetítsen valamit. Ajánlatos az alapos megszervezés és megtervezés már csak azért is, mert aztán a kép elkészítési folyamata is remélhetőleg problémamentesebben fog történni.

– Te ezek mentén posztolsz? Ha igen, miért? Ha nem, miért?

– Ezek mentén posztolok, igen. Meg kell tanulni szelektálni a sok kép közül. Inkább legyen egy, ami úgy van elkészítve, ahogy kell, mintsem több hasonló és rosszabbul sikerült képet tárjunk a nyilvánosság elé.

(megyeri)

2