Elemisták Cseresznyefesztiválja

Nagykárolyi elemisták ropták ma a táncot, illetve énekeltek a régi központban. Cseresznyefesztiválra invitálták ugyanis a nagykárolyiakat a helybeli magyar tagozatos elemisták. A vasasbolt melletti gödörben, az amfiteátrumban a Rigófütty zenekar kíséretében mutatták meg a népzenei, néptáncos tudásukat.

A legkisebbek Orbán Boglárka tanítónéni felügyelete alatt nép játékokat adtak elő – ők az 1-es iskola tanulói. A 3-as iskolából érkező harmadikosok szatmári dalokkal kedveskedtek Gindele Angéla tanítónéni felkészítésében. Szintén a 3-as iskolából jöttek a másodikosok, és Zakariás Iringó tanítónéni vezetésével bűvölték el a mind nagyobb számú publikumot. A kálmándi oktatási intézményből a másodikosokat Tempfli Anikó tanítónéni vezette. A továbbiakban az egyes iskola elsősei, másodikosai, negyedikesei mutatták be az alkalomra gyakorolt összeállítást – az ő felkészítőik: Kocsis Gyöngyike, Hevele Erika és Botan-Simon Hajnalka pedagógusok. Később közös táncra is sort kerítettek…

A péntek délelőtt megtartott fesztivál zárásaként – a támogatóknak hála – okleveleket osztottak ki, illetve sok-sok cseresznyét adtak át. A támogatók: Kneho Rom Kft., Stahlbau Hermann Kft., Mold Marius 2005 Kft.