Mozgó anzikszok a piacról

Élt ma a nagykárolyi élelmiszerpiac. Szép a paradicsom, és sokan mérgesek az állítólag a nagyképűség bűnébe esett Löw-legényekre. A napokban felmerült, hogy viszonteladók felvásárolják az áruházláncok dinnyéit, s a piacon értékesítik azt. Ilyen Nagykárolyban nincs!

Mint a piacfelügyelőségen megtudjuk, és ezzel a megkérdezett árusok is egyetértenek, itt (még) javarészt a termelők árulnak, s természetesen sajátot. Időszakosan ellenőrzik a termelői nyilvántartásokat, de egyébként is ismerik egymást az árusok, kizárt a szatmárnémetihez hasonló eset.

Persze korántsem rózsás a helyzet. Ma ugyan szép nap van, vevők is akadnak. De az árusok elmondása szerint nem vagy legalábbis alig éri meg ezzel foglalkozni. Főleg a vidékbeliek miatt érdemes még kijönni – magyarázzák. Mint mondják, a városiak zöme bevásárlóközpont-függő, kevéssé foglalkoznak azzal, hogy mit tesznek az asztalukra.

Íme, gyorsított képes anzikszaink.