Testvérmegyei megállapodás

A németországi Ostalb járás küldöttsége látogatott Szatmár megyébe. Vasárnap alá is írnak egy testvérmegyei megállapodást. A látogatás első részében, ma délután Nagykárolyba, a városházára jöttek az ostalbiak.

Ostalb egy járás a németországi Baden-Württemberg tartományban. Ostalb járás Donau-Ries és Ansbach járásokkal határos. Lakosainak száma 311 587 fő; székhelye: Aalen.

Évek óta fejlődik a két járás/megye között a kapcsolat. Három éve már voltak az ostalbiak Nagykárolyban, a városházán, illetve a kastélyban. Az akkori egyeztetés során egyebek között megállapodtak abban, hogy a szakoktatás terén együtt fognak működni. A népes delegáció tagjai a következők voltak: Klaus Pavel, a megye kormánybiztosa, dr. Joachim Blase, Schwabisch Gmund városának polgármestere, egyben a megye CDU-szervezetének (Kereszténydemokrata Unió) alelnöke, Peter Traub Oberkochen város polgármestere, Josef Mischko, az Ostalb megyei SPD (Szociáldemokrata Párt) elnöke, dr. Rolf Siedler, a megyei Die Grunen (Zöldek) szövetségének tagja, Judith Bildhauer, az ostalbi kormánybiztosi hivatal képviselője, valamint Josef Sepessy szatmári születésű vívóvilágbajnok. A megyeközpontban arról egyeztettek, hogy a két megye között együttműködési megállapodást kössenek.

A németországi küldöttség tagja volt tehát Szepessy József szatmári születésű világbajnok vívó. Annak idején a vébén többek között Schmitt Pállal mérte össze a vívótudását. Vitray Tamás Kossuth-díjas újságíró jegyezte meg a közvetítés alkalmával: milyen időket élünk, egy Szepessy a német színekért, a magyar színekért pedig Schmitt küzd… Az egykori világklasszis párbajtőrvívó volt román bajnok, Balkán-bajnok, megnyerte a Világkupát Havannában stb. Egyszer csak minden indoklás nélkül bevonták az útlevelét. Másfél év múlva utazhatott ismét, annak rendje és módja szerint el is felejtett visszatérni. Nem sokkal később, 1973-ban már német színekben lett világbajnok a párbajtőr csapat tagjaként.

Nagykárolyban a németországi küldöttségnek a városházát mutatták be. A mai látogatás alkalmával is így tettek. Akkor Kovács Jenő nagykárolyi polgármester, Johann Forstenheizler, a Romániai Német Demokrata Fórum észak-erdélyi szervezetének elnöke, Tempfli László, a Szatmár megyei NDF alelnöke, Marchiș Ottó mezőpetri polgármester, Tempfli Tibor mezőfényi alpolgármester, valamint Johann Müller, a nagykárolyi NDF elnöke vett részt a hivatal tanácskozótermében megtartott egyeztetésen. Elhangzott, hogy a két megye a lakosságszám tekintetében nagyjából hasonló. Felmerült az elvándorlás problematikája. Ennek vetületében kért támogatást és közreműködést a nagykárolyi elöljáró. Meglátása szerint amennyiben jól képzett szakemberek várják itt a németországi befektetőket, azok szívesebben jönnek, illetve nagyobb béreket tudnak itt, helyben biztosítani, és ezzel lehet az itthon maradásra bírni a fiatalokat. Ezért lenne szerencsés – érvelt Kovács Jenő –, ha adott esetben Nagykárolyban akár részben német tannyelvű szakképzés indulna. „És ez az, amiben Önök tudnának nekünk segíteni, oktatókat biztosítanának, avagy a mi oktatóinkat képeznék ki akár egy nyári iskola keretében” – fogalmazott a polgármester, aki beszámolt arról, hogy a Németországban nagy sikerrel bevezetett duális rendszerű szakoktatás terén Nagykároly élenjáró országos viszonylatban is.

A delegáció a Károlyi-kastélyt is meglátogatta – és mind a hajdani főúri lak, mind pedig a város kapcsán elragadtatással beszéltek. Mindenképpen visszajönnek – mondták.

Reklámok