Milyen is valójában a nagykárolyiak fesztiválja?

Heten már jelentkeztek, hogy önkéntesként vegyenek részt a nagykárolyi fesztiválok megszervezésében, megtartásában. Persze továbbra is várják azokat, akik szívesen kipróbálnák magukat ezen a téren.

Mint hírül adtuk, a Nagykárolyi Kulturális és Sportigazgatóság, a Nagykárolyi Kulturális Központ és a Gróf Károlyi Idegenforgalom-népszerűsítő Központ második alkalommal rendezi meg 2018. augusztus 3–12. között a CAREI FEST elnevezésű rendezvényt a nagykárolyi Károlyi-kastély parkjában. A fesztivál magába foglalja az első alkalommal megrendezett Gyermekek napját, amelyet 2018. augusztus 3-án tartanak meg, a második alkalommal megrendezett Nemzetiségi Folklór Fesztivált (2018. augusztus 4–6.) és a tizenegyedik alkalommal megrendezett AugustFest Fesztivált (2018. augusztus 7–12).

Mindebben fiatalok mint önkéntesek is részt vehetnek.

Adrian Ștefănuți-tól, az idegenforgalom-népszerűsítő központ munkatársától megtudtuk, hogy a héten eddigi jelentkező közül páran már tavaly is voltak. Egyébként az előző években önkénteskedők igen jó hírét keltették mindennek, mindenkinek elújságolták, hogy mennyire hasznosnak érezhetik magukat, mindezt nagyon jó hangulatban. – Mindenkinek hasznos az önkénteskedés – mondta el Adi Ștefănuți. – Ők, a fiatalok látják, hogyan is zajlik egy ilyen rendezvény, mit minden történik a háttérben. Nekünk, a szervezőknek meg nagyon jó az, hogy számíthatunk rájuk, több kisebb-nagyobb feladatot rájuk bízhatunk, a segítségünkre lehetnek, és ráadásul vannak ötleteik is. Saját maguk tapasztalhatják meg, milyen is az, amikor ilyen sok embert megmozgató rendezvényt kell megtartani – fejtette ki.

Az önkéntességi szándékot július 20-ig a Gróf Károlyi Idegenforgalom-népszerűsítő Központ irodájában lehet jelezni, azaz a Károlyi-kastély 10-es termében, mégpedig hétfőtől péntekig 9 és 15 óra között.

2

Reklámok