„Szívesen átélném még egyszer”

Szilágyi Evelint kérdezgettük választott szakmájáról, az orvoslásról. Czimerman Adrienn interjúja.

– Az orvosi szakma választása komoly dolog, és rengeteg tanulással, készüléssel jár. Te miért épp ezt a szakmát választottad?

– Igazából már kiskorom óta tudtam, hogy orvos szeretnék lenni. Mindig is éreztem magamban a képességet, amely az elhivatottság és a kitartás pályája felé sodort. Kislánykoromban rengeteg időt töltöttem kinn a szabad levegőn, és szerettem beszélgetni a felnőttekkel, idősekkel. Úgy éreztem segíteni szeretnék rajtuk, ha egy módom van rá. Aztán az életemet tudatosan építettem, az orvoslás tudománya köré. Középiskolai tanulmányaim a nagykárolyi Elméleti Líceum természettudományok szakán végeztem, amelyen – véleményem szerint – rengeteg hozzáértő és célravezető tanár adja át tudását az utókor diákállományának. Elhatározásomban Kiss Ildi tanár szintén megerősített, nagy segítséget nyújtott a felvételihez való felkészülésben.

– Mikor belevágtál, biztosan volt egy elképzelésed, hogy milyen is lesz. Ehhez képest milyen volt? Mesélj egy kicsit!

– Az érettségi és a felvételi utáni kimerültségben úgy éreztem nincs nehezebb megpróbáltatás, ezzel szemben rá kellett döbbennem, hogy az első éves anatómia vizsgára több tanulnivalóm volt, mint az egész érettségi és felvételi anyaga egybevéve. Nem árulok el kulisszatitkot, ha azt mondom, hogy az orvosi egyetem rengeteg tanulással és önfeláldozással jár, sokszor nem volt időm a barátaimra, szeretteimre, családomra. De mindazok, akiknek igazán fontos voltam, mellettem álltak, megértettek, és támogattak a célom elérésében. Valójában ezt a sok tanulást jogosnak is érzem, elvégre életek vannak a kezünkben, arra esküdtünk a Hippokratészi esküben, hogy a betegeket a legjobb tudásunk szerint kezeljük majd, senkiben kárt nem teszünk. Mármost ha nem vennénk komolyan az orvosi egyetemet, nem volna kellő tudásunk, amivel a betegeket gyógyítani tudjuk. Nem volt különösebb elképzelésem azzal kapcsolatban, hogy milyen lesz majd az egyetem, biztos voltam benne, hogy lesznek meghökkentő pillanatok, mint például, amikor először találkoztam egy didaktikai élettelen testtel (mi csak hullának hívtuk), emlékszem, utána nem tudtam sült húst enni egy hétig… Voltak olyan pillanatok, amikor azt hittem sosem lesz vége a vizsgaidőszaknak, 30 napot folyamatosan csak a szobában ülni és reggeltől estig tanulni, azért nem volt mindig kellemes, főleg a nyári szessziókban. Sokan már lebarnulva, vagy épp nyaralás közepette töltötték a júniust, mi meg próbáltuk önbarnítóval elfedni a szesszió okozta bőrfehérséget. Hosszú volt a 6 év, viszont a ballagás az szenzációs érzés volt. Amikor éreztem, hogy az a sok tanulás és áldozat értelmet nyert, az felbecsülhetetlen érzés. Szívesen átélném még egyszer.

– Biztosan sokat gondolkodtál, hogy a sokféle orvosi szakma közül melyiket válaszd. Végül mi mellett döntöttél, és miért?

– Mint ahogy a középiskolában, egyetemi éveim alatt is azok az oktatók fogtak meg, akikben láttam az elhivatottságot, akik át tudtak adni a tudásukat, akik úgymond szigorúak voltak, mert azoktól tudtam leginkább tanulni, mivel láttam rajtuk, hogy komolyan veszik azt amit csinálnak. Számos jó oktató tudását sajátíthattam el, többek között Prof. Dr. Pávai Zoltánét, aki az anatómiát tanította, Prof. Dr. Szilágyi Tibor orvosi élettanra oktatott, farmakológiai ismereteimet Prof. Dr. Brassai Attilától szereztem, morfopatológiai ismereteimet pedig Prof. Dr. Egyed Imrétől tanulhattam. Igazából mindenkit felsorolhatnék a sok oktató közül, mert mindenkitől tanultam valamit, de az életem legmeghatározóbb egyénisége, aki miatt a szakmám is választottam az Dr. Szőcs Mihály, egyetemi adjunktus, fül-orr-gégész főorvos, akinek felügyelete alatt írtam meg az államvizsga dolgozatomat ugyancsak fül-orr-gégészet témakörben. Az adjunktus úr munkaszeretete, elhivatottsága nagyban befolyásolta életem, eldöntöttem, hogy én is ilyen orvos szeretnék lenni, aki lelkiismeretes és hozzáértő. Államvizsga után készülni kellett életem legnehezebb vizsgájára, a rezidensvizsgára. Valóban elmondhatom, hogy a legnehezebb vizsga volt. Úgy éreztem az összes neuronom felmondta a szolgálatot, és nem fér már több információ a fejembe. Szőcs doktor úr csak mosolyogva nézett rám, amikor azt mondtam neki, hogy „készülök a vizsgára és ide jövök önhöz rezidensnek” – most valljuk be mennyi volt az esélye annak, hogy több mint 5000 rezidens közül bejussak oda? De nagyon erősen bíztam benne, és sikerült az álmom. Harmadéves egyetemistaként plasztikai sebész akartam lenni, azonban ötödévesen rájöttem, hogy nemcsak a rekonstrukció és az esztétika érdekel, így örültem is, hogy a fül-orr-gégészet mellett döntöttem, mivel ebben a sebészeti ág, a klinikum, a ritka kórképektől elkezdve a daganatos megbetegedésekig mindennel tudok foglalkozni. Nagyon érdekel a fej- és nyaksebészet, remélem egy nap elmondhatom majd magamról, hogy rendelkezem ezzel a kompetenciával.

– Biztosan sokan kérdezték már tőled, hogy hol szeretnél elhelyezkedni. Maradsz Vásárhelyen vagy megpróbálsz hazajönni, és itt elhelyezkedni?

– Igazából erre még nem tudok válaszolni. A rezidensképzés ettől az évtől 5 éves lett a fül-orr-gégészeten, így nekem 5 évet mindenképp Vásárhelyen kell lennem. Ha a körülmények adottak lesznek 5 év múlva, akkor mindenképp szeretnék hazamenni, és otthon megvalósítani a terveimet, de addig még nagyon sok dolog történhet.

– Egy hosszú és nehéz szakasz véget ért a tanulás folyamatában. Mit tanácsolsz azoknak, akik szinten erre az útra készülnek, orvosok szeretnének lenni?

– Azt tudom tanácsolni, hogy ha valóban érzik magukban az elhivatottságot, akkor ne hagyják senkinek, hogy eltántorítsa a céljaiktól, legyenek kitartók, önfeláldozók, és meglátják, hogy amikor a beteg oda jön és örömteli arccal megköszöni az érte tett dolgokat, annál jobb érzés nincs. Biztatok mindenkit, hogy merjen nagyot álmodni, mert az álmok valóra válnak, csak kitartónak kell lennünk. Az orvoslás nem könnyű, nagyon szép hivatás, de valóban nem a könnyű szakmák közzé tartozik, azért is nevezik hivatásnak, akárcsak a papságot. Én személy szerint úgy érzem, nem tudnék mást csinálni, mint az orvoslás, ezért biztatom azokat, akik orvosok akarnak lenni. Kellenek nekünk a jó és becsületes orvosok, hajrá fiatalok, tanulásra fel!

Kérdések: Czimerman Adrienn

Reklámok