Sokat pihent, és szerencséje is volt. És most nagyon boldog

Budai Stefánia Panna természetesen boldog. Nagyon. Az ő érettségi jegye a legmagasabb Nagykárolyban, s ennek köszönhetően ősszel megkezdheti az egyetemi tanulmányait. Építészmérnök akar lenni – erről és még egyebekről beszélgettünk a csupamosoly hölggyel.

– Nem, nem néztem meg – feleli a kérdésünkre Stefánia. Arról faggatjuk, hogy megyei viszonylatban hanyadik is az ő 9,85-ös jegye. Vélhetően az első tízbe tartozik – valószínűsíti. Egyébként nem számított az ennyire kimagasló osztályzatra.

Összességében elmondhatja magáról, hogy nem izgulós fajta, mindazonáltal ott helyben bizony izgult. A legnehezebb számára a magyar érettségi volt, hiszen reál osztályból érkezett – a nagykárolyi Elméleti Líceum 12. B osztályközösségének volt tagja. Mint magyarázza, a verselemzés, amit kaptak, talán egy humán-beállítottságú diák számára is nehéz lett volna. Az egészét tekintve viszont egyetért azzal a közvélekedéssel, hogy nem volt nagyon nehéz az idei érettségi vizsga. – Lehetett volna nehezebb, igaz, könnyebb is. Talán az a helyes, ha elfogadhatónak mondjuk – fogalmaz.

Hogy pont az ő jegye lett a legnagyobb, annak kapcsán kiemeli, leginkább a jegy nagyságának örül, annak, hogy valószínűsíthetően bejut a kolozsvári egyetem építészmérnöki szakára. Ebben az utolsó tanévben, a tizenkettedikben döntötte el, hogy az építészmérnöki képzésnek vág neki. Sokat gondolkodott ezen, s végül arra jutott, hogy a matematikát mindenképpen szeretné a továbbiakban is gyakorolni, s ezen a szakterületen arra bizony igencsak szükség van.

Már keresik is a barátaival az ideális kolozsvári albérletet. Nem szeretne bentlakásba költözni, illetve egész pontosan inkább az a helyzet, hogy jól ellesznek majd négyesben. Bizony ő is úgy érzi, hogy túl hamar eltelt ez a négy év, elrepült a középiskola. Mint mondja, voltak jó oldalai, és persze rosszak is. Sokat kellett tanulni. De ennek kifejezetten örül: – Mindig mondják, hogy az egyetemen sokat kell majd tanulni. Így, az elméleti után nem hiszem, hogy sok meglepetés érhet a tanulás terén – bizakodik.

Stefánia egyébként nem volt éltanuló, első soha sem volt. Erős közepesnek tudja magát. Azt, hogy most neki sikerült a legjobban azzal magyarázza, hogy szerencséje volt. Pihent, nem vitte túlzásba a tanulást, és persze mindehhez hozzájárult a szerencse, hiszen olyan tételt kaptak, amit jól tudott. A lényeg: nagyon boldog.

2