Vallási köntösben a migránspártiak?

A német római katolikusok vezetője után pár nappal a német evangélikus egyház tanácsának elnöke is bírálatot fogalmazott meg pénteken a bajor konzervatív politikusok nyilatkozatai miatt a migrációs válsággal kapcsolatban.

Heinrich Bedford-Strohm a Die Welt című konzervatív lap honlapján megjelent interjúban azt mondta, hogy a bajor konzervatív politikusok vitatható nyilatkozatokat tettek a nyilvánosság előtt a témában. A bajor püspök szerint sok hívőt kellemetlenül érint, ha a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke, Horst Seehofer örömét fejezi ki, hogy a 69. születésnapján 69 embert toloncoltak ki, Markus Söder bajor kormányfő pedig menekültturizmusról beszél.

„Az ilyen megnyilatkozások okot adnak arra az aggodalomra, hogy elvész az együttérzés” – fogalmazott Bedford-Strohm. „Sosem szabad megfeledkezni arról, hogy a menekültek esetében emberekről beszélünk, akikről mi, keresztények azt mondjuk, hogy Isten a saját képére teremtette őket” – tette hozzá a protestáns vezető.

A püspök úgy érzi, hogy a CSU-n belül, különösen az egyházhoz kötődő körökben is jogosan fogalmazódik meg az a vád, hogy az elmúlt hónapokban azért változott meg a párt hangneme, hogy a tőlük jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) szavazóit visszacsábítsák. Ez azonban nem csak eredménytelennek bizonyult, de tartalmilag sem helyénvaló – vélekedik a lutheránus egyházi méltóság.

A keresztény irányultság, melyre a CSU a nevében is utal, kötelezettségvállalást jelent, hogy az ember helyénvaló nyelvezetet használ – magyarázta Bedford-Strohm.

A püspök azt mondta, hogy az elmúlt hónapokban mintha csak arról lehetett volna hallani a CSU-s politikusoktól, hogy hogyan lehet távol tartani a menekülteket, és arról kevés szó esett, hogy a rászorulókat humanitárius kötelesség befogadni. Bedford-Strohm kiemelte, hogy támogatja a migráció korlátozását, de ez nem felmentés az alól, hogy a vészhelyzetben lévőkön segíteni kell.

Az evangélikus egyházi vezető megjegyezte, hogy az egyház intenzív megbeszéléseket folytat a CSU politikusaival, és „ez mindig jó”. Aláhúzta, hogy az egyház dolga ilyenkor az, hogy a keresztény alapvetéseket képviselje a vitákban.

A héten a német római katolikus püspöki konferencia vezetője, Reinhard Marx münchen–freisingi érsek is bírálta a bajor konzervatív politikusok szóhasználatát. Pár napja látott napvilágot az a felmérés is, amely azt mutatta, hogy az októberben tartandó bajor tartományi választások előtt három hónappal a CSU népszerűsége mélypontra esett; a választók 38 százalékának támogatását bírják a bajor konzervatívok.

Forrás: MTI