Sertéspestis – továbbra is nagy a gond

Naponta körülbelül 60 állattól vesznek biológiai mintát a Szatmár Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság felügyelői az afrikai sertéspestis-gócok azonosítása végett.

Nicolae Dumuţa, az intézmény vezetője a Szatmár megyei prefektusi kollégium csütörtöki ülésén arról számolt be, hogy a lakosság gazdaságai között öt gócot fedeztek fel addig, ezek közül négy Mikolán van, egy pedig Érszodorón.

Afrikai sertéspestissel fertőzött vaddisznókat Kissár, Érszakácsi, Oláhcsaholy, Szilágypér térségében találtak. Dumuţa szerint nagy a veszélye annak, hogy a háztáji gazdaságokba is bekerül a vírus. Az igazgatóság szakemberei napi 24 órában dolgoznak a gócok beazonosításán – tette hozzá az intézmény igazgatója, aki szerint a legnagyobb problémával a nagybani tenyészetek szembesülnek, mert egyetlen fertőzött állat miatt az összes sertést el kell pusztítani.

Szatmár megye egész területén tilos az állatok kimozdítása a telephelyükről.

Forrás: AGERPRES