Maratoni kézizés Fényen

Igen sok, másfél száz részvevővel, azaz sikeresen zajlott le Mezőfényen a huszonnégy órás kézilabdázás. Mint hírül adtuk, a sport, a mozgás népszerűsítését tűzték ki célul a szervezők. Ennek érdekében péntek délután nekikezdtek, előbb a kisebbek, majd az egyre nagyobbak – például volt olyan is, amikor huszon-egynéhány anyuka kézizét – sportoltak, aztán szombat reggel ismét a kicsiken volt a sor.

Heinrich Tamás sporttanár, a kezdeményező a Nagykárolyi Anziksznak elmondta, hogy zárásként mindahány részvevővel játszanak egy mérkőzést, majd bográcsozás közepette beszélik meg a tapasztalatokat, a maratoni kézizés örömeit. Elárulta azt is: jövőre is lesz hasonló rendezvényük.

Szombat délelőtti ottjártunk alkalmával jelen volt, és a bíráskodás tisztét is ellátta Kiss Zoltán Sándor, a Szatmár Ferencváros kézilabda-program vezetője. Elmondta: – Alapvetően maga a Szatmár Ferencváros kézilabda-program is tömegsport alapon működik, és így próbáljuk meg megtalálni a tehetségeket, de ahhoz, hogy tömegsport legyen, ahhoz mindenkivel meg kell szerettetni ezt a sportot. Mind a szülőket, mind a nagyszülőket, a barátokat, barátnőket, ismerősöket stb. Ez a mai alkalom, ez a huszonnégy órás program ebben az értelemben is szenzációs. Itt több száz ember fordult meg, mindenki jókedvvel találkozott, hiszen mindannyian örömmel kézilabdáztak. Azt hiszem ennél többet nem is lehet elérni egy ilyen kezdeményezés révén! – fogalmazott a szakember.