„A visszatükröződő lelkesedés feltölt”

Hogy milyen érzés lendületes, életvidám életet élni, szenvedélyesen tanítani és nap mint nap új dolgokat tanulni? Kiss Ildi tanárt kérdezte erről Antal-Juszel Ingrid Bernadett. A többi közt megtudta azt is, hogy tanítani öröm, és hogy életvidám fiatalokkal körülvéve „élni jó”.

– Mióta tanít?

– Rég, nagyon rég, összesen 6 osztálynak voltam az ún. törzsfőnök asszonya.

– Mi késztette arra, hogy kémiát tanítson a gyerekeknek?

– A gyerekeknek? Inkább a fiataloknak…

Ha azt mondom gyerekek, akkor megsértődnek, ugyanakkor még nem felnőttek sem, ezért használom inkább a fiatalok megnevezést. Azért tanítom nekik, mert szeretem a kémiát és mert ez a hivatásom.

– Mindig is szerette a kémiát, vagy idővel alakult ki ezen tantárgy iránti érdeklődése?

– Óh, igen, mindig szerettem és jeleskedtem kémiából.

– Azt mondják, aki szereti a munkáját, egy napot sem kell igazán dolgozzon. Ön hogyan tekint a tanításra? Szenvedélyként, netán kötelességként?

– Dolgozni kell, a munka nemesít, a munka értelmet ad az ember életének. Én szerencsésnek érzem magam, hisz nap mint nap azt teszem, amit tennem kell, és amit szeretek tenni. Szeretek játszani, szeretem a focit és az összes csapatjátékot, szeretem a kémiát is játszani, akkor érzem igazán jól magam, ha jó csapatban játszom, méltó és küzdő játékosokkal.

Nem szeretem a tunyaságot és a lustaságot.

Ha egy tanórába maga a tanár is belefeledkezik, kapcsolatba kerül, megmozgat és mindent belead, nem fárad el. Csak az értelmetlen munkába fásulunk bele, viszont a visszatükröződő lelkesedés feltölt.

– Idén a természettudományok szakos kilencedikesek osztályfőnökeként kell helyt álljon. Hogyan fogadta a „hírt”? Szívesen vállalta el a felkérést?

– ÉN helyt állok, nektek kilencedikeseknek kell igazandiból helyt állnotok, és hogy a hírt miként fogadtam, azt majd nektek megsúgom szeptember 10-dikén.

– A diákjaival nagyon közvetlen kapcsolatot ápol. Hogyan éri ezt el? Mindenkivel sikerül ezt a kapcsolatot felépíteni?

– Zulliger svájci pszichológus szerint a jó pedagógus az, aki úgy tud gyermeknyelven, hogy ő maga is képes gyermekké válni, leguggolni az óvodás mellé, és ezt nem érzi méltatlannak a felnőtt énjéhez. Nem a fejembe tömött ismeretek tesznek jó pedagógussá, hanem az élővé váló vonások, amelyekről egy modellezett helyzetben könnyen kideríthető, hogy megvannak-e. Vissza tudok emlékezni azon dolgokra, melyek diákkoromban nehézséget jelentettek, igyekszem ezeket értelmesen és érthetően elmagyarázni, folyton fejlesztem magam. Újabb, egyszerűbb és ötletesebb feladatmegoldásokon agyalok, igyekszem a matekkel szoros barátságban maradni.

Valóban törekszem arra, hogy a diákokkal való kapcsolatom közvetlen legyen, ez azonban nem jelenti azt hogy elnéző lennék, szeretem a rendet, fegyelmet és pontosságot, hiszek a jól végzett munka örömében. Szánom azokat a szülőket, akik fejcsóválva rinyálnak az amúgy csodaszámba menő gyerekeik miatt, mert nem bírnak velük, nem tudják követni őket, és engem sajnálnak, hogy milyen nehéz lehet nekem 28-cal, miközben ők odahaza eggyel sem bírnak. Nem elvetemültségük miatt tuskók, hanem most fontosabb dolgaik vannak a kispolgári értékrend betartásánál. Ha a lekezelő fejcsóválás helyett tisztelettel és őszinte kíváncsisággal fordulunk az ifjabb generáció felé, nagyon sokat tanulhatunk tőlük és megnyerhetjük magunknak őket.

– Ön mit gondol, hogyan lehet lépést tartani a mai fiatalokkal? Miben különbözik ez a generáció az előzőktől?

– Ezek a fiatalok nem jobbak és nem rosszabbak, mint mi voltunk, kicsit mások, mert mások a körülmények.

Mázlista vagyok, hiszen duplán merítek az élvezetekből: anyaként és pedagógusként is nyüzsögnek körülöttem a fiatalok. Ők látványosabb hatást gyakorolnak rám a hyaluronsavval felturbózott anti-ageing maszknál, igazi energiabombák, egy rakás zseniális filmet, zenét és applikációt ismernek, ami nélkülük tuti kimaradna az életemből. De csak akkor, ha betartom a kezelési útmutatót: vigyáznom kell, hogy ne játsszam a bölcs mindentudót (bár ezen pontnál be kell vallanom, hogy szoktam, rengeteg dajkamesém van), ne mondjam meg a tutit, és ne osszam az észt, és a lekezelő megjegyzéseim és kirohanásaim egy mosollyá szelídüljenek.

– Mi volt az eddigi legnagyobb kihívása a munkájában? Minden nap nehézségekkel néz szembe?

– Nincs olyan, hogy legnagyobb kihívás, ha mégis mondanom kell legnagyobbat, akkor mindenképp a pályám kezdetére kell visszamennem, egy időutazásra: volt egyszer egy X. B, kedvesek, aranyosak és bár bió-kémia szakosak voltak, a kémia nem számított nekik kihívásnak. IX-ben egy másik tanárnőjük volt, majd X-ben hozott minket össze a sors. Véresen komolyan kezdtem velük, a hírhedt botom előkerült, amellyel a tenyerem ütögettem a nyomaték kedvéért, emlékszem első félév végén körülbelül tízen készültek megbukni, de aztán mégiscsak meggondolták magukat és belehúztak: orvosok, állatorvosok, kémikusok, biológusok lettek…

– Mi az eddigi legjobb élménye, tapasztalata?

– A legjobb élményeim mind-mind kirándulásokhoz köthetők, felsorolni sem tudom azt a rengeteg élményt és emléket, amelyet átéltünk együtt a kirándulásainkon: a Gyilkos-tavi kirándulásainkat, a Napsugár diszkót, tusnádi sátorozásokat, borszéki kirándulást, mikor a fáradtságtól szinte lábon aludtam el, egyik szeretett osztályommal bebarangoltuk Pádist, Csodavárt, dolinák, a Retyezát-hegységben megmásztuk a csúcsot, Paralia Katerinis-i osztálykirándulás, a szépanya és lányai, ahogy a görögök hívtak, a rengeteg Costinești-i kirándulás, a Sting-koncert Budapesten, shoppingolások, egyetemlátogatások, candinozások, éneklések, buszozások, iskolanapozások, önkénteskedések, közös sportolások, szelfizések…

– Azt beszélik a háta mögött, hogy Ön a szakma egyik legjobbja, hiszen a tanítványai igen jelentős számban jutnak be az egyetemekre. Elégtételként, sikerként tekint erre?

– Igen, siker és elégtétel: nagy dolog az, hogy egy ilyen kisvárosból, mint Nagykároly évente több tíz diák jut be neves hazai és magyarországi orvosi, fogorvosi, gyógyszerészeti és kémia egyetemekre. Kivétel nélkül mindenkire büszke vagyok, aki iskolánk és városunk hírnevét viszi szerte a világba.

– Egyébként mennyire figyel oda arra, hogy mit beszélnek Önről a háta mögött?

– Beszélnek a hátam mögött? Miért nem a szemembe?

Nem az én világom a hátam-hátad mögötti kibeszélés, mindig a párbeszéd és az egyenes beszéd híve voltam, ezt láttam otthon és ezt láttam életem meghatározó személyiségeitől is, ez az ars poétikám.

Néha eljutnak hozzám hírek, hogy egyesek panaszkodnak, üzenem nekik: a cél szentesíti az eszközt. Tolmácsolnám nekik a volt diákjaim üzenetét, hogy soha ne változzak meg.

– A tanításon kívül miben leli örömét? Van valamilyen hobbi, amit szívesen űz?

– Örömöm lelem az életben, a sportban, a napsütésben, egy jó könyvben, egy jó színházi előadásban, egy szép ruhában, egy jó frizurában, egy baráti beszélgetésben, egy jó kávéban. A hobbim a sport, imádok síelni, futni, edzeni, imádom a zenét, a táncot.

Egy sportos, egészséges testtel és egy rakás életvidám fiatallal körülvéve: „élni jó.”

Antal-Juszel Ingrid Bernadett