Készüljünk fel időben

Partiumi Magyar Napok történetének legizgalmasabb színházi előadásai várják idén a nézőket – mától ismét megvásárolhatók a jegyek.

A Partiumi Magyar Napokon idén is, több mint 150 közkedvelt programmal, újdonságokkal, a magyar zenei élet legkiválóbb előadóival, valamint lenyűgöző külföldi és hazai színházi előadásokkal várja az érdeklődőket. A színházi előadásokra már lehetett elővételben jegyet váltani, mától (augusztus 13-tól) pedig ismét kinyit az Északi Színház jegypénztára, ahol továbbra is megvásárolhatók a színházi belépők.

Mint arról már beszámoltunk, idén a valaha volt legnívósabb színházi program várja a Partiumi Magyar Napok nézőit, melyeket idén az Ecomatrix támogatásával hozunk el Szatmárra: Augusztus 20-án a Maros Művészegyüttes lép fel az Északi Színházban, az A Ha te tudnád, amit én… című előadásunkban pedig Maros megye, valamint az erdélyi vidékek legszebb táncaiból válogatták össze a legjobbakat. Az Udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház augusztus 21-én, Lars von Trier A főfőnök című vígjátékával érkezik a Partiumi Magyar Napokra. Augusztus 22-én a Magyar Állami Opera a Figaro 2.0 – Gördülő opera című vígoperájával lép fel az Északi Színházban. Ugyancsak egy különleges előadással érkezik Szatmárnémetibe augusztus 23-án a Szegedi Kortárs Balett, majd augusztus 24-én Tamási Áron Ősvigasztalás című drámájával érkezik a Békéscsabai Jókai Színház. . A Partiumi Magyar Napok színházi évadát a Harag György Társulat, Basszus című felolvasó színházi darabja zárja augusztus 25-én. A multikulturalitás jegyében valamennyi elkőadást román nyelven lesz feliratozva, ezzel is nyitva a román nyelvű közönség felé.

Jegyek tehát az Északi Színház Horea utcai jegyirodájában kaphatók (minden hétköznap 10 és 17 óra, szombatonként pedig 10 és 13 óra között), a biletmaster.ro jegyértékesítő oldalon, valamint a rendezvény ideje alatt ugyancsak a színház jegypénztárában.