PMN: a Polipol is ott lesz

A Polipol Mobila Kft. is ott lesz a hétvégén a Partiumi Magyar Napok forgatagában. Akárcsak tavaly, idén is különféle foglalkozásokat tartanak gyerekeknek és felnőtteknek.

A mezőfényi telephellyel is rendelkező cég egy nemzetközi vállalat része. Ugyanakkor a vállalkozás büszke arra, hogy családi vállalkozásként kezdte, s mind a mai napig ennek szellemében épül fel a sok ezer családnak biztos megélhetést kínáló Polipol. Ennek jegyében a PMN keretében is a család minden tagjának igyekeznek hasznos időtöltési lehetőséget biztosítani. Ugyanakkor ezekkel a foglalkozásokkal a kreativitás kibontakozását is igyekeznek serkenteni. A gyerekekkel polókat fognak festeni – s azok a lurkók, akik egyedien díszítik ki a felsőket, haza is vihetik azokat. Szintén a kisebbeknek szóló rendezvény az, amelyik keretében madárházakat és -etetőket készítenek.

Kora délutántól estig megtalálhatók lesznek a polipolosok, aki teheti, keresse fel őket!