Nyomoznak a váradi katasztrófa ügyében

A Bihar megyei prefektúra, a katasztrófavédelmi felügyelőség és a rendőrség képviselői beszámoltak vasárnap este Nagyváradon a görögkatolikus püspöki palotában kiütött tűz oltásáról és bejelentették: több feltételezéssel számolnak a tűz okait illetően.

Alexandru Csilik őrnagy, a Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) parancsnokának első helyettese emlékeztetett: néhány nappal korábban elektromos problémák merültek fel a palota mellett húzódó Mihai Pavel utca lámpaoszlopain.

Szombaton, egy órával a tűzvész előtt, 20 óra 46 perckor, egy személy betelefonált a 112-es egységes hívószámra és jelezte, hogy szikrák pattannak ki a palota mellett, a Mihai Pavel utca egyik lámpaoszlopából. Bár a tűzoltók azonnal riasztották az elektromos műveket, ennek csapata egy másik meghibásodás miatt csak 30–40 perccel később ért a helyszínre – mondta el Ioan Mihaiu prefektus.

A katasztrófavédelem képviselője elmondta: a tűzoltók a bejelentést követő két percen belül a helyszínen voltak. Csilik hozzátette: amikor látta a tűzvész méreteit, mozgósította a környező települések egységeit is, tíz autóval, összesen 114-en vonultak a helyszínre.

Alin Haniş főfelügyelő, Bihar megyei rendőr-főkapitány bejelentette: a rendőrség hivatalból indított nyomozást rongálás gyanújával. A balesetek elkerülése végett az épületet védőkerítéssel veszik körbe.

A tűzoltók munkáját, akik a Sebes-Körösből is szivattyúztak vizet az oltáshoz, hatékonynak és gyorsnak ítélte a prefektus.

A sajtóértekezletre meghívott Anton Cioba, a görögkatolikus püspökség képviselője bejelentette: az intézmény különbizottsága dolgozik a károk felmérésén. Az épületnek nem volt biztosítása, mert nem volt használatban. Előbb, a tulajdonjog visszaállítását követően, fel kellett volna újítani.

„Nyilván, hogy azt szeretnéd, hogy a tűzoltók úgy dolgozzanak, ahogyan te gondolod, hogy jó lenne, de nekik saját szabályaik vannak, és természetes, hogy higgyünk benne, hogy mindent a legjobb szándékkal tettek. Nem bírálunk, nem kritizálunk. A tényeket nézzük, és azt szeretnénk, hogy a jövőben ne jussunk hasonló helyzetbe” – nyilatkozta Anton Cioba.

Forrás: AGERPRES; fotó: Ovi D Pop