Szeretet, alázat, türelem

Nagy Rékával, a Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceumban tanító matematikatanárral, egyben volt osztályfőnökömmel beszélgettem ezúttal. Négy éven át gondoskodott rólunk, kedvességével pedig bearanyozta a mindennapokat. Nemcsak két gyermek édesanyja, hanem a volt osztályáé is, hiszen amellett, hogy bevezetett minket a matematika rejtelmeibe, odaadóan szeretett bennünket.

– Hogy telik a vakáció?

– Visszagondolva az elmúlt két hónapra úgy gondolom egy igazán tartalmas, de ugyanakkor pihentető vakációt tudhatok magam mögött: volt benne munka, pihenés, családi nyaralás és számos lehetőség kínálkozott arra is, hogy olyan tevékenységekkel is foglalkozzak, amelyekre a tanév során nem volt időm, energiám vagy éppenséggel lehetőségem.

– Fiatalkori álma volt a tanári pálya? Volt esetleg egy második lehetőség, úgymond alternatíva?

– Mindig is vonzott a tanítás, amihez a matematika iránti érdeklődés társult, így 12. osztály végére nem volt kérdés, hogy milyen irányba indulok. A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem matematika-informatika szakán diplomáztam, majd a mesteri elvégzése után egy informatikai cégnél dolgoztam. Rengeteg tapasztalatot szereztem ott, aminek a tanításban is sokszor veszem hasznát. A kislányom születése után hazaköltöztünk, majd 4 év szülési szabadság után valóra vált az álmom: matematikatanár lettem abban a líceumban, amelyben annak idején én is tanultam.

– Milyen élmény volt ennyi gyermek „pótanyukája” lenni 4 éven keresztül?

– Bevallom, igazi kihívást jelentett számomra az első év: az első osztályfőnöki óra az első szülői értekezlet, az első osztálykirándulás, amikor először éreztem, hogy 25 gyermek rám van bízva, és én vagyok a felelős értük. Aztán lassan megismertük egymást. Nyugodtan mondhatom, hogy együtt tanultunk, nemcsak ti tőlem, hanem én is tőletek.

A közös élmények a jók és a rosszak is a négy év alatt nagyon közel hoztak minket egymáshoz. Mára már minden rezdüléseteket ismerem.

– Hogyan telik egy átlagos hétköznap egy tanár számára?

– Az emberek nagy többsége úgy vélekedik a tanári szakmáról, hogy könnyű munka sok szabadidővel. Abba csak kevesen gondolnak bele, hogy valójában a négy-öt iskolában eltöltött tanórán kívül otthon még rengeteg feladata van a pedagógusnak: órára való készülés dolgozatok javítása stb. Néha én is úgy érzem, hogy túl rövid egy nap ahhoz, hogy mindent befejezzek.

– Hogyan lehet felkelteni a diákok érdeklődését a tantárgy iránt?

– Azt hiszem, nem mondok újdonságot azzal, hogy a matematika nem a legnépszerűbb tantárgyak közé tartozik. Túl sok kudarc éri a gyerekeket. A kudarc egyik oka az, hogy aki egyszer elveszíti a fonalat később nem vagy csak nagyon nehezen tudja pótolni a lemaradást. Lemaradni pedig nem nehéz, hiszen a matematika meglehetősen elvont. Ezért fontos, hogy tanítványainkat megnyerjük a tantárgy számára, megismertessük velük a matematika egy másik oldalát, azt hogy érdekes és hasznos is. Vannak erre praktikák persze, de osztályonként eltérő, hogy melyiket kell bevetni. A legfontosabb: szeretni kell a szakmát, mert a diákok rögtön megérzik, ha valaki nem szívvel lélekkel műveli.

– Ön szerint mi az a plusz, amivel egy keresztény iskola egy állami iskolával szemben rendelkezik?

– Az itt tanuló gyermekek mindent megkapnak, amit egy állami iskolában, illetve itt többet is. Nemcsak tudást szeretnénk átadni a diákoknak, hanem egy olyan keresztény nevelést, amit kamatoztathatnak a későbbiekben. Hogy mire neveljük őket? Sík Sándor szavaival élve: „Hitre, tudásra, szép életre, jóra”. És akinek hite van, van önbizalma, van reménye, van jövője.

– Mikor érzi azt, hogy a munka kifizetődő?

– A tanítást nem szakmának, hanem hivatásnak tekintem. Ezt nem lehet félgőzzel csinálni, ez teljes embert igényel. Fontos, hogy szeretettel közeledjünk a gyerekek felé és ezt előbb vagy utóbb vissza is kapjuk. A diák tulajdonképpen olyan, mint egy tükörkép, amibe bele kell néznünk. Így szembesülhetünk munkánk eredményességével, de ugyanakkor hibáinkat is megláthatjuk benne.

A tanár már a megjelenésével, stílusával, igényességével is nevel. A gyerekek figyelik, ahogy bemegy az osztályba, ahogy viselkedik, ahogy tanítja a tantárgyát. Nekem a matematikát kell megszerettetnem a diákjaimmal. És annál szebb dolog kevés van, mint amikor látom, hogy napról napra jobban felnyílik a szemük, hogy egyre jobban értik, amit mondok.

– Mi a legjobb abban, ha valaki tanár? A közös kirándulások, az órán aktív diákok, esetleg a jó visszajelzések?

– Mindhárom nagyon jó, de számomra a legnagyobb örömöt az jelenti, amikor látom a sok érdeklődő arcot, a szemükben a csillogást, hogy szeretik, tanulni akarják és ez által sikereket érnek el. Sok energiát igényelnek, de még többet adnak. Egy-egy pozitív visszajelzés mérföldeket tud előre vinni, és megerősít abban, hogy igenis van értelme annak, amit csinálok.

– Miről ismerszik meg a jó pedagógus? Egy tanárnak napról napra fejlesztenie kell önmagát. Ön számára miből áll ez a fejlődés?

– Ahhoz, hogy valaki jó pedagógus legyen nem elég csupán a tananyag ismerete. Persze ez is elengedhetetlen, de talán még fontosabb azon eszközök ismerete és használata, amelyek segítségével motiválni tudjuk a diákokat. A technológia fejlődésével számos ilyen eszköz áll rendelkezésünkre. Ezeket az újonnan megjelent eszközöket a tanárnak is meg kell ismernie, fejlesztenie kell magát nap mint nap. Tudnia kell kiválasztani azokat a módszereket, amelyek segítségével a kívánt cél a leghatékonyabban elérhető.

– A diákok minden évben részt vesznek egy lelkigyakorlaton, ahol a hitmélyítő elmélkedéseken kívül jópár vicces pillanattal is gazdagodnak. Önnek melyik volt a kedvence?

– Minden egyes lelkigyakorlat alkalmával más és más oldalukat ismerem meg a diákoknak. Az iskola falain kívül sokkal felszabadultabbak, sokkal nyíltabbak, mint a tanórákon. Alkalom nyílik arra is, hogy kötetlenül beszélgessünk így egyfajta bizalmi kapcsolat alakuljon ki köztünk. A közösségépítő játékok során természetesen vicces helyzetek is születnek, de lényegében az a cél, hogy játékosan nem csak Istenhez hanem egymáshoz is közelebb kerüljenek.

– Amellett, hogy tanít, előszeretettel kézműveskedik is. Mikor jut erre idő? A gyerekeket is be szokta vonni egy-egy darab elkészítésébe?

– Igen, ha időm engedi, ékszereket készítek. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy vakációban elkészítem magamnak azokat a kiegészítőket, amelyeket megálmodtam és hordani szeretnék. Ez amolyan kikapcsolódás, feltöltődés számomra.

Az egyszerűbb darabok elkészítésénél a gyerekek is örömmel segítenek.

– Mi a tanácsa annak, aki a tanári pályát választja?

– Sok érv szól tanári pálya mellett és sok ellene. Számomra mindig az előbbiek tűntek fontosabbnak. Kevés olyan pálya van, ami ennyire változatos: nincs két egyforma munkanap, nincs két egyforma diák és nincs két egyformán megtartott óra sem. Másrészt a tanári munkához hozzátartozik a mindennapi tanulás, az órákra való állandó készülés.

A három legfontosabb dolog amire egy tanárnak szüksége van: szeretet, alázat és nagyon sok türelem, hisz rájuk vár, hogy „vizet fakasszanak a sivatagban”. 🙂

Antal-Juszel Ingrid Bernadett