70-en dicsérik az Urat énekszóval

Hetvenen énekelnek együtt – először közösen! – Szent Ferenc tiszteletére. A különleges alkalomra vasárnap délután kerítenek sort, mégpedig Kaplonyban, a Szent Antal-templomban. Három kórus dicséri majd közösen, énekszóval az Urat – a Mátészalkai Zenebarátok Énekkar, a nagyatádi Czindery Szépmíves Céh énekkar és a kaplonyi Páter Szabó Dömjén Vegyeskar.

– Első alkalommal éneklünk együtt ilyen formában, mintegy 70 ember lesz tagja ennek az alkalmi kórusnak – tudtuk meg Baumgartner Márktól, a kaplonyi énekkar karnagyától. A három kórusból alakuló énekkar természetszerűleg Szent Ferencről szóló énekekkel szolgál majd, így Tamás Alajos ferences zeneszerző Szent Ferenc-himnuszát is hallhatjuk, de lesz gregorián Szent Ferenc-ének is (Ó, csodálatos alkonyat), Jason Donovan három művet is megszólaltatják, továbbá Szent Ferencről szóló népénekeket is.

2

Tavaly a szalkai kórus vendégeskedett Kaplonyban. Egyébként 2005 karácsonyán egy nagykárolyi kórustalálkozón ismerkedett meg egymással a két énekkar. Azóta rendszeresen lépnek fel együtt, s egymást is meg-meglátogatják, de például közösen látogattak el a csíksomlyói kegytemplomhoz. A tavalyi rendezvényen előbb a szalkaiak álltak elő összeállításukkal – a műértő publikum állva tapsolta a templomi környezethez illő művek szakavatott előadását. A kaplonyiak következtek – ifjú karnagyuk, Baumgartner Márk irányításával énekeltek (de természetesen jelen volt a kórusok közötti barátságot kezdeményező korábbi kaplonyi karnagy, Jónucz Alfonz is). Odaadásukat, hogy hitükből erőt merítve énekeltek, szintúgy tapssal méltatta a publikum.

A mostani alkalomra is mindenkit nagy szeretettel várnak!

Az alábbi képek és videók a tavalyi alkalmon készültek.