Focivarázslat Nagykárolyban

Sok száz szurkoló jelenlétében fociztak ma Nagykárolyban, a Victoria labdarúgópályán. Megkezdődött ugyanis az Interliga korosztályos bajnoksága.

Ide kattintva megtekintheti az önkormányzat mozgóképes hangulatjelentését.

A labdarúgószövetség szervezete rendezvénysorozatában nem az eredmény számít, hanem az, hogy a csapatok mindahány tagja pályára léphessen. Az Interliga régiós bajnokságában (Erdély észak-nyugati része) tizenhat csapat vesz részt. Négy fordulót tartanak, melyeken négy-négy csapat vesz részt. Ma Nagykároly látott vendégül az egyik ilyen fordulót, amelyen a Kinder FC korosztályos csapatai mellett három szatmárnémeti fociklub tagjai „jutottak szóhoz”: az Il Calcio, a Primavera, valamint a Juniorul. A bajnokságban az U7-esek, az U8-asok, az U9-esek és az U10-esek vesznek részt. A focipályát négy részre osztották, és egyszerre két-két klub tagjai fociztak, azaz egyszerre négy mérkőzés zajlott.

A károlyi FC Kinder csapatainak edzői: Gindele Gergely az U7-est, Botos Zsolt az U8-ast, Răzvan Nintaș az U9-est, míg Csenteri József az U10-est készíti fel.