Az egyesített Németországot Nagykárolyban is megünneplik

A Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság idén is meghirdette az Európai Unió nemzeti ünnepei elnevezésű kezdeményezését – immáron a negyedik alkalommal. Ennek keretében az 1990-nem újraegyesülő Németországot ünneplik Nagykárolyban.

2018-ban az EU tagállamai nemzeti ünnepeinek tiszteletére a Károlyi-kastély lovagtermében egy-egy tíz képből álló fotósorozatot tekinthetünk meg, melyek az adott ország fővárosát ábrázolják.

A kezdeményezés céljaként azt határozták meg, hogy megismertessék a nagykárolyiakkal, illetőleg a városba látogatókkal az Európai Uniót, a tagállamok sajátos értékeit.

Annak alkalmából, hogy a Német Szövetségi Köztársaság október 3-án tartja nemzeti ünnepét, a Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság megnyitotta azt a tárlatot, amelyen Berlin különlegességeit láthatjuk. Mindezt október 12-éig lehet megtekintenünk.